Emlékkocsmázás Veszprémben

Latinovits-emléknapokat rendez szeptember 8-10. között a veszprémi Petőfi Színház, a művész születésének 75. évfordulója tiszteletére - jelentette be a színház művészeti vezetője.

Kőváry Katalin elmondta: Latinovits Zoltán a 70-es évek elején több évadot is játszott Veszprémben és születésnapja tiszteletére három napon át - szeptember 8-án, 9-én és 10-én - a "színészkirályra" emlékeznek a teátrumban és a városban.

A művészeti vezető szerint nem protokolláris eseménysort terveznek, hanem beszélgetéseken, felolvasásokon, anekdotázó összejöveteleken idézik fel Latinovits Zoltán személyiségét és művészetét, középpontban a Veszprémben töltött évekkel.

Kőváry Katalin megjegyezte: mindegyik nap programja emlékkocsmázással zárul majd, a résztvevők azt a néhány veszprémi vendéglőt keresik fel, amelyeket a "színészkirály" kedvelt, de a lényeg e helyeken sem az italozás, hanem a művészre való emlékezés, anekdotázás lesz.

A színház meghívását elfogadta már Bujtor István, Cserhalmi György, Moór Mariann, Kiss Mari, Jordán Tamás, Ács János, Vallai Péter - aki az emlékprogramok moderátora lesz -, illetőleg több ismert művésztől is várnak még visszajelzést, hogy tiszteletüket tegyék Veszprémben Latinovits Zoltán születésének 75. évfordulóján. (MR)

Rovat: