Emlékkiállítás Tihanyban
Beküldte szerk -
Borsos Miklós (1906-1990) Kossuth-díjas szobrászművész születésének századik évfordulója alkalmából műveiből emlékkiállítás nyílt szombaton délelőtt a bencés apátság galériájában.
A megnyitóünnepséget a zsúfolásig megtelt templomban tartották, ahol dr. Korzenszky Richárd tihanyi perjel köszöntötte a résztvevőket, közöttük a feleségével érkező Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt. Az életet emberi-vé tevő sokszínű művészetet mindig szívesen és alázattal fogadják a bencés apátságban, mondta a perjel. A műsort a szombaton 75. szüle-tésnapját ünneplő Czigány György költő vezette, s bevezetőjében Borsos Miklóst idézte, aki szerint a művészet arra való, amit mással nem tudunk elmondani. A tárlatot Jókai Anna Kossuth-díjas író nyitotta meg. Hangsúlyozta: Borsos Miklós páratlan életműve dacol a földi mulandósággal, művei mindannyiunkat túlélnek majd, mert tökéletesek. A szobrászművész a végtelenségig lecsupaszított ábrázolás utolérhetetlen mestere volt. Borsos érzi a kő lelkét, éppen ezért szüntelen pezsgés jellemezte életét és művészetét.Az írónő méltatta a száz éve született mester rajzait, rézdomborításait, érméit, könyvillusztrációit és a számára kedves szobrokat, amelyek félreérthetetlenül jelzik, hogy az embert a szellemisége határozza meg. Amikor manapság esendőség, sebezhetőség és irigység jellemzi a művészeti életet, ez az életmű vigaszt nyújt a mindennapokban, fogalmazott Jókai Anna, hiszen kimeríthetetlen forrása a humánumnak, a megfontoltságnak. Segít és irányt mutat abban, hogy a rohanó világban megtaláljuk önmagunkat. Hallhattunk arról is, hogy a Tihanyhoz kötődő művész az irodalomban és a zenében is otthonosan mozgott.A megnyitón közreműködött Maros Éva hárfán, Geiger György trombitán, Mali Katalin orgonán. A tárlat október végéig tekinthető meg.
napló