Minap hosszú évek után újra jártam a keleti végeken, Debrecenben. Erről a városról a turisztikai kiadványok szerint a református nagytemplom, az egyetem, a Munkácsy-trilógia, a virágkarnevál, a híres focicsapat, a Loki jut az eszünkbe, nekem egy kicsivel több – az emberek kedvessége, figyelmessége.

Minden városnak van lelke, amit az ott lakó emberek, történelmi hagyományaik, a városkép közösen alakít ki. Sokszor ez a lelkület szlogenekben is megfogalmazódik. Veszprém a királynék városa, Győr a folyóké, Debrecen a cíviseké, a kemény nyakú kálvinistáké. Az ember nem is gondolná, hogy milyen pontosak ezek a megfogalmazások.

Sok hazai turistához hasonlóan én is a helyi látványosságokért, a nagytemplomért, a Munkácsy festményekért és a közeli Hajdúszoboszló gyógyforrásaiért utaztam Debrecenbe. De a legszebb emlékem, amit magammal hoztam, az emberek kedvessége, figyelmessége volt. Veszprémiként meglepődtem, hogy ott a Hortobágy szélén mindenki beszélget mindenkivel. Buszon, étteremben, múzeumban az a legtermészetesebb, hogy a helyiek megosztják véleményüket a másikkal. Kicsit furcsálltam, amikor ránkköszöntek, néhány szót intéztek felénk az időjárással vagy a látnivalókkal kapcsolatban. Ha valamit kérdeztünk, nem ráztak vagy passzoltak le semmitmondó mondatokkal, azonnal egy kisebb kupaktanács alakult, és gyorsan megtalálták a megoldást a problémáinkra. Fura volt, de nagyon jó, hiszen pillanatok alatt egy közösség teljes jogú tagjai lettünk, kicsit mi is debrecenivé váltunk.

Hazafele jövet jöttem rá, ez a legjobb PR egy városnak. Egy város vonzóvá tételéhez kell reklám, kell turisztikai kínálat, de sok-sok jó emlék, komfortérzet is, hogy visszavágyódjunk. Ebben példát mutatott nekünk, veszprémieknek, Debrecen.

Mi valahogy szemérmesebbek, vagy erőteljesebb fogalmazásban ridegebbek, álszentebbek vagyunk. Van már minőségi és mennyiségi kulturális kínálatunk, gondoljunk csak az Utcazene Fesztiválra, a Tánc Fesztiváljára, az Ünnepi Játékokra, a Művészetek Háza kiállítóhelyeire; vannak jó éttermeink, gondoljunk csak az országosan elismert Medicire, az Olivára, de ez még kevés az átütő sikerhez. Nyitottabbnak, szívélyesebbnek kell lennünk! Nevelni kell önmagunkat, alakítani a városunk lelkületét. Ne legyünk arisztokratikusan elzárkózók! Ehhez a változáshoz kellünk mi, és kellenek azok, akikre figyelünk: városunk meghatározó személyiségei, vezetői.