Nagy sikerrel nyílt a Veszprémi Ünnepi Játékok
Beküldte szerk -
Mozart Varázsfuvolájának koncertszerű előadásával, hatalmas sikerrel nyílt meg az idei, III. Veszprémi Ünnepi Játékok rendezvénysorozata szerdán este a szépséges és hangulatos környezetet nyújtó veszprémi várban.
A szinte csupa slágeráriából álló zenemű előadásán a Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényelte, a főbb szerepeket Miklósa Erika, Marietta Zumbült, Carsten Süss, Reinhard Hagen és Anton Scharinger énekelte. A koncertszerű előadást a cselekményt ismertető narrátor mellett színezte, hogy az énekesek azért valamennyire jelezték a kosztümöket.
Miklósa Erika az Éj királynőjének szerepét csillogó sötétkék estélyi ruhában, egy csillogó csattal összefogott, királynői palástot jelképező, érdekes szabású ujjatlan, hosszú fekete tunikában, hajában csillogó kövekkel énekelte, míg Papageno, a madarász tűzvörös mellényben, nyakában a szerepéhez tartozó pánsíppal lépett színpadra -, továbbá hogy mindannyian nem csupán énekelték, hanem a lehetőségek adta mértékben el is játszották szerepüket.
Külön tapsot kapott több ária, továbbá a Papagenót alakító Anton Scharinger, aki, amikor szerepe szerint háromig kellett számolnia, ezt magyarul tette a német nyelvű előadáson. A közönség szűnni nem akaró, hatalmas tapssal köszönte meg a kiváló művészi teljesítményt. Az opera előtt immár hagyományosnak tekinthető módon az est két szereplője - ezúttal Miklósa Erika és Kocsis Zoltán - nyitotta meg a fesztivált néhány minden hivatalosságot és ünnepélyességet mellőző, keresetlen szóval.
Külön említést érdemel, hogy a fesztivál ingyenes szállítást biztosít az előadásokra a mozgássérülteknek: e felirattal közvetlenül a nézőtérről való kijárat előtt várta a kocsi utasait. Az est egyetlen kellemetlen meglepetése volt, hogy a 23 óra körül végetérő est után a környéken egyetlen étteremben lehetett vacsorázni, minden más bezárt, kivéve a várban rendezett borbemutatót, ahol azonban ebben az időpontban már csak italt, s hozzá legfeljebb kürtös kalácsot lehetett kapni.
A Veszprémi Ünnepi Játékok idei programján szerepel még Joey Defrancesco hammond-orgonás együttesével (az európai turnéját lemondó Isaac Hayes helyett), Paco De Lucia flamenco gitárestet ad, a Manhattan Transfer nevű, többszörös Grammy-dyjas együttes szvinggel és dzsesszel lép a közönség elé, s az operasztárként ismert Barbara Hendricks, aki ezúttal ugyancsak dzsesszt énekel a neves Magnus Lindgren kvartettel. (mti)