Kétmilliós adomány a megyei kórháznak
Beküldte szerk -
Új futószőnyeg-terheléses EKG-rendszert vásárolhat a megyei kórház az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete által felajánlott pénzből.
A kétmillió forintos támogatást tegnap vette át dr. Rácz Jenő, az intézmény igazgatója. Még júniusban Szentpéteri Csilla zongorista jótékony- sági koncertjének bevételét duplázta meg az egyesület, hogy komolyabb összeggel segíthesse a kórházat.
- Az intézmény vezetésére bíztuk a támogatás felhasználását, ők döntöttek a kardiológiai diagnosztikai műszer beszerzése mellett - mondta a tegnapi ünnepélyes átadáson Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke, aki hangsúlyozta a hazai kórházak megsegítését szolgáló sorozatuk első állomása volt Veszprém, így az országban elsőként a megyei kórház vehette át a felajánlott adományt. Dr. Rácz Jenő a betegek és az intézmény nevében megköszönte a támogatást, mint hangsúlyozta, még ebben az évben beszerzik a II. számú belgyógyászati osztályra kerülő műszert, ennek segítségével a korábbiakhoz képest pontosabb diagnózist kaphatnak az orvosok az úgynevezett iszkémiás szívbetegekről.
A heveny szívinfarktus vezető halálok Magyarországon, évente több mint tízezer ember hal meg ebben a betegségben, s közel harmincszor ennyien küzdenek koszorúér-szűkülettel. (napló)