LEADER-vidékek a Művészetek Völgyében

Az idén július 28. és augusztus 6. között zajló Művészetek Völgye rendezvénysorozaton lehetőséget kapnak a magyarországi LEADER akciócsoportok, hogy helyi termékek kínálásával és forgalmazásával, művészeik bemutatásával népszerűsítsék saját térségüket.

Az „Élhetőbb Faluért” Program és a Magyarországi LEADER Központ közös szervezésében az ország falvainak sokszínűségét, táji, gasztronómiai és kulturális gazdagságát mutatja be tizenkét akciócsoport Taliándörögdön. A LEADER sátor standjainál a vidéki kézművességgel és turisztikai látványosságokkal ismerkedhetnek, helyi termékeket kóstolhatnak az érdeklődők, miközben a „Tájak, falvak, emberek” színpadon az akciócsoportok művészei szórakoztatják a közönséget tíz napon keresztül. Valamennyi produkció apró helyi gyöngyszem a zenétől a színházig. Természetesen a sztárparádé sem maradhat el: fellép Oláh Ibolya, akinek szülőfaluja, Tiszadob szintén LEADER-település, koncertet ad Hobo, a Makám együttes és még sokan mások.

A LEADER program, mely a vidéki területek fejlesztését, felzárkóztatását célozza, Magyarországon 2006-ban indult el. Az uniós program települések összefogásával létrejövő helyi vidékfejlesztési tervek megvalósítására nyújt támogatást. A LEADER keretében 67 magyarországi akciócsoport 960 települése valósíthatja meg terveit, elképzeléseit, amely által több mint másfél millió vidéki lakos életfeltételei és lehetőségei javulhatnak.

Rovat: