Csökkent a regisztrált álláskeresők száma tavalyhoz képest
Beküldte szerk -
Csökkent az egy évvel korábbihoz képest csaknem 23 ezerrel a regisztrált álláskeresők száma júliusban - tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
A június végi adathoz képest mintegy 17 ezerrel több volt a regisztrált álláskereső július végén. Ennek egyik oka, hogy márciusban és májusban több mint 20 ezerrel, áprilisban több mint 30 ezerrel csökkent egy hónap alatt a regisztrált álláskeresők száma, s még júniusban is csaknem 9 ezres volt a csökkenés.
Ehhez képest már nehéz lett volna júliusban is további csökkenést elérni, az egy évvel korábbi összehasonlítással viszont a csökkenés még mindig jelentős. A nyilvántartásba belépők száma 21 ezerrel volt több júliusban, mint júniusban, így nagyobb létszámot kellett ellentételezni az elhelyezkedőknek, a nyilvántartásból kilépőknek.
Az egy évvel korábbi mértékhez képest szinte valamennyi megyében jelentős a csökkenés. Ez Budapesten, valamint Győr-Moson-Sopron megyében több mint 30 százalék, Csongrád megyében több mint 25 százalék. A regisztráltak száma csak három megyében volt több az idén júliusban, mint egy évvel korábban, de ez is csak néhány százaléknyi emelkedés. Hajdú-Bihar megyében 0,3 százalékkal, Pest megyében 2,9 százalékkal, Somogy megyében 5,5 százalékkal volt több a regisztráltak száma júliusban, mint az előző év azonos időszakában.
A regisztrált álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya Budapesten júliusban 2,5 százalék volt, Pest megyében 3,8 százalék, Győr-Moson-Sopron megyében 4,2 százalék. A másik véglet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 18,5 százalékkal, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 17,5 százalékkal, valamint Nógrád megye 15,4 százalékkal. (mti)