Keddi anzix

- KFT, Berlusconi valaga, Tom Waits balladái és a csöpögő falak -

Tegnap már megvolt az az érzés, amikor az ember gyomra körül induló rezgés hideg borzongásba csap át – és mindez nem a fröccskúrától, hanem a zenétől. A Tom Waits számokat nyomó Braindogs az OTP Bank nagyszínpadon (Séd mozi előtt) megmutatta, mit tesz az, ha profi zenészek 100%-os energiabedobással és átérzéssel tudnak együtt muzsikálni. Most meg már itt ülünk a Gizella udvarban, és a „Csak” utcazenekar hasít ezerrel.

Szóval tegnap este becsavarodtam egy kicsit, nem gondoltam volna, hogy másodnapon is hajnalig feszítem a húrt, de így alakult. Beleszagoltam a KFT-be, a Kispálba, de megmondom őszintén, igazi tömegiszony vett rajtam erőt az Óváros téren. Így aztán a kisszínpadok felé vettem az irányt. És nem kellett csalódnom.

A Vár áruház elé az I Scarbonari kezdésére érkeztem. Öt olasz-svájci srác, olasz népzene, dúsítva egy kis ska-val, reggea-vel. Indításnak hadd szóljon a Chao Bella – libertad!!! A közönség kb. három percen belül táncra perdül, és folytatja ezt a fellépés végéig. Még a tömegben tántorgó ősbüdös homless néni szagát is elviselik a szőke cicák, csak hogy közel kerülhessenek a tangóharmonikás Adonishoz. A fiúk talán balosok - olaszol kicsit pötyögő haverom fordítja a ferdített szöveget: (finomítva) „A ló nemi szerve Berlusconi hátsójába”. Mi lenne itt, ha ezt Orbánnal vagy Gyurcsánnyal összefüggésben említené valaki. Istenem, de messze vagyunk még a NYUGATTÓL.

A koncert végén irány a Séd mozi-színpad. Itt kevesebb az ember, mint az Óváros téren, a zene meg jobb. Már a Kossuth utcán hallom a londoni Ian Siegal rekedt basszusát, ömlik a blues ballada Veszprém utcáin. Leparkolok, azt hiszem, MEGÉRKEZTEM. Sokan a színpadon: Ian Siegal mellett az osztrák Ripoff Raskolnikov, Kiss Tibor és Varga Líviusz a Quimbyből, Varga Laca és Frank (Torma Gábor) a Hiperkarmából, Nagy Szabi a Hobó Blues Bandből. Ennyi ember ennyi helyről, és mégis együtt szólnak a számok. Mit szólnak! Áradnak a színpadról. Nekem meg biszereg az egész testem, futkos a hátamon a hideg – eddig a legnagyobb ZENEI élmény az Utcazenén.

Ian Siegal üveg viszkije szépen elfogyott a koncert alatt, elfüstölt vagy két doboz cigit, de ő enélkül nem Ian Siegal. Szinte szétrobban az enegiától, feszül a színpadon, mint a felajzott íj, mellette Ripoff egy fotelben ücsörög. Felváltva énekelnek – öten: Siegal, Raskolnikov, Kiss Tibor, Varga Líviusz, Frank (aki a dobok mögül kiszállva zongorázik is egy kicsit). Peregnek a Tom Waits számok és a percek, jön a hosszú ráadás – alig bírják abbahagyni, pedig muszáj. Na jó, irány az Enikő Party az Expresszóban.

Most én feszülök, a keverőpult mellől fotózom a tomboló tömeget. Nincs ennél rosszabb – félrészegen figyelni a szépörgött csajokat és srácokat. Olaszok, franciák, magyarok – kint és bent, folyik az izzadtság, csöpög a falakról és a tökünkről…

Enikő nem akarja, hogy fotózzam. De mindegy mit akar.
Ismerős csaj a tömegben – odamegyek, megszólítom – rám néz – nem ismer meg – nincs is itt – valahol MÁSHOL jár. Itt az idő lepattanni.

Rovat: