A nő, aki magyar is meg nyúzílandi is. Aki hat évvel ezelőtt aszonta, csók, GeneralElectrik, pá multi, nekem a csend, meg a béke kell. Esőerdő, gleccserek, kiwik, birkák, meleg tél és hűvös nyár. Aztán néha hazanéz. Úgy kétévente. Idén pont most. Az utca pedig zenével várja…

Már másnap van, második nap. De tegnap – aznap – más volt. Mondtuk, hagyjuk a szúnyogok etetését másra, a narancssárga Hold túl giccses, bezzeg Veszprémben… Fenyő Miki, emlékszel?! Az a kedves kis pasi, aki Hungáriázott anno. Most is úgy néz ki, ippeg, csak kicsit ráncosabb, sutább, de szebb, sokkal szebb. De tényleg…

Aztán ment a vacila, de aztán semmi. Menjünk be, mer’ Almádi uncsi. Áááá, nem, sosem jó ez itt nekünk. Nekem a fejem megfájdult, mert már berendezkedtem a Mystery Gang ugribugrira, a tömeglöködésre, a nyálfröcsögésre, meg az énekelésre. Esküszöm, akartam. De ne, majd holnap…

Közben csörög a telefon, hogy hol vagyunk? Mikor jövünk? És miért nem? Hogy mi? Nem hallom, nagy a zaj!!! Na mindegy… Már ketten nem mosolygunk. Be kéne menni. Csak egy kicsit. Telefon kettő: elkezdődött a Miki, hol vagyunk? Mi? Hogy mi? Sör van! Majd gyalog mentek haza! Almádiba?! Nem gáz!!! Na mindegy… Már négyen ülünk bután. Embert fűzöm, ha már nem iszik, legalább vezessen. Barátnő csatlakozik, jajaja, menjünk már! Zílender csak ül. Álmos. Egyébként is kapjuk be, mert délelőtt még mindenki inni akart, nem vezetni, ő meg balos, azaz közveszélyes. Mármint vezetéstechnikailag. Tehát azt mondta a veszprémi spanoknak, hogy nem. Csak így. Majd holnap…

Azaz ma. Mert ma behozzuk a kiwinket, a maorinkat, a nőt. A melegbe, a hangzavarba, a káoszba, a forró falak közé, sörözni. Meg táncolni. A Kispállal csalogatjuk, mert arra emlékszik a főiskolás éveiből, a kocsmákból, a házibulikról, a vérében van. Mondjuk, lesz KFT, Tom Waits-est, Jamie Winchester. Meg lesz a tuti, a Vad Fruttik, ami nem a csomagolt, édes kis cukorkák kategória. Lesz pálinka, sör, haverok. A babás barátnő is jön, szokja a pocaklakó a szántást!

Mármint ha bírják szusszal a hős haverok. Akiknek második nap már nagyon másnap. Akik örvendve a szerencsének sűrűn lesték a pohár, meg egymás fenekét. Akik ma gyógysöröznek, gyógypálinkáznak és gyógyücsörögnek. Mert inni tudni kell, túlélni meg kötelező. Jelen lenni is kötelező. Akkor is, ha újzílendi magyar az ember gyereke. Akkor főleg. Pihenni meg majd otthon, az esőerdőben, ha lehet. Mert már csak (ma, meg még) három nap a világ…