Kitüntették a harmincnégy legszínvonalasabb balatoni strandot
Beküldte szerk -
Kékhullám zászlót kapott a harmincnégy legszínvonalasabbnak talált balatoni strand és három hajókikötő. A zászlókat Persányi Miklós, környezetvédelmi és vízügyi miniszter adta át a fürdőhelyek polgármestereinek pénteken, a balatonfüredi Eszterházy strandon.
A Balaton jó állapotban van, a víz minősége kiváló, büszkék lehetünk a tóra - mondta a füredi ünnepségen a miniszter. Persányi Miklós hangsúlyozta: "a tó az itt élő emberek megélhetésének a záloga, jó állapotban kell tartani, s ha ez így van, akkor tele lesznek a strandok".
A miniszter rámutatott: 2003-ban a kormány 72 pontból álló intézkedési programot indított a Balatonnal kapcsolatosan, s ezek közt számos olyan volt, amelyik a strandolás, a nyaralás feltételeit javította. Hozzátette: az egyik feladat éppen egy strandminősítő rendszer létrehozásáról szólt, hogy a Balatonra érkező vendégek "minőségi garanciát kapjanak a strandokon, egy védjegy mellett".
Persányi Milós rámutatott, hogy a Kékhullám zászlót már a harmadik szezonban osztják ki az arra érdemes balatoni fürdőhelyeknek, ám idén először részesülnek az elismerésben a hajókikötők is. Közlése szerint a 135 balatoni strandból az idén 40 nevezett a Kékhullám zászlóért kiírt versenyre. Közülük 34 kapta meg az elismerést; 17 a veszprémi, 11 a somogyi oldalon, hat pedig a zalai partszakaszon. A miniszter hozzátette: a kikötők közül nyolc nevezett a versenybe, s három kapott zászlót; a balatonlellei és a szigligeti vitorláskikötő, valamint Siófokon a Stefánia vitorláskikötő. A zászlókat két civil szervezet - a Balatoni Szövetség és a Magyar Marathon Klub - képviselőiből, illetve szakértőkből álló zsűri ítélte oda a versenybe benevezett strandok, kikötők fenntartóinak.
Persányi Miklós hangsúlyozta: a Kékhullám zászló minőségi garanciát jelent, "s ha úgy tetszik ez egy környezeti, közegészségügyi és turisztikai minőségbiztosítási rendszer, amely előfutára lehet egy általános balatoni minőség-biztosításnak".
A környezetvédelmi miniszter az MTI-nek elmondta: a balatoni szennyvízhálózat főgyűjtő gerincvezetéke augusztusban bezárul a tó körül. Közölte azt is, hogy előkészítés alatt áll a dél-balatoni térség települései csapadékvíz elvezetésének projektje, valamint a parti sétányok fejlesztésének megoldása. A miniszter utalt arra is, hogy nemrég helyezték üzem be az 1,1 milliárd forintos költséggel korszerűsített és bővített balatonfüredi szennyvíztisztítót.
Persányi Miklós hangsúlyozta: tervei közt szerepel idén is - a nagyobb szabású ellenőrzési akciók végrehajtására - egy úgynevezett "zöldkommandó" felállítása a főszezonban, ám ezt még egyeztetnie kell a rendészeti tárca vezetőjével. (népszabadság)