Szikkadt Tom éppen a szentkirályszabadjai repülőtér alternatív felhasználásán merengett, amikor meghallotta a hírt . És kicsit szomorú lett. Újabb ember ment el, de legalábbis költözött igen messze, akivel pedig hajdejó lett volna egyszer találkozni, közösen csinálni bármit, inni, enni, borsót és élet értelmét fejteni, vagy csak látni őt, és nem csak két dimenzióban.

Ezért aztán lemondott a Szentkirályszabadjára tervezett űrkikötő ötletéről, amin pedig rengeteget dolgozott. Kifundálta már, miként lehetne először űrturizmussal megalapozni a hírnevet, majd tőkét kovácsolni, hogy aztán belevághasson az űrkereskedelembe. Olcsón venne a klingonoktól high-tech fegyvereket, és drágán eladná nekik az egész hip-hop kultúrát, cakumpakk. Tuti megvesznének érte. Vagy leszerződtetne néhány munkanélküli vukit, és csodás vokális tehetségük alapján reggae előadókat faragna belőlük, akik kétségkívül megasztárokká nőnék ki magukat a Föld nevű bolygón, de talán más naprendszerekben is. De hiába, mindennek fuccs. Pontosabban szólva, Szikkadt Tomot már nem érdekelte az anyagi gyarapodás. Meglegyintette a Halál csontkezének suhintása, az elmúlás dohszaga.

Ám nem kesergett oktalanul, fortélyos elméje újabb terven dolgozott lázasan. Mert miért ne lehetne találkozni hajdani nagy emberekkel? A nekromanciával nem akart foglalkozni, nem sok gusztusa volt hozzá, de ha űrhajóval lehetséges távoli világokra utazni, akkor már miért maradna ki a Túlvilág? Egy különleges hajó, különleges hajtóművel, akár a Pokolba is eljuthatna, az Örök Vadászmezőkre, az igazi Olümposzra, és igen, akár a Mennyországba is. És akkor Szikkadt Tom mégiscsak találkozhat Bada Tiborral. Azzal, aki nem félt kimondani, hogy „Apa szememben egy hős személy”, és aki úgy tudta megfogalmazni az élet nagy és kis trükkjeit, ahogy azt Tom szerette. Nagyokat innának, sokat nevetnének, Bada talán énekelne is, Tom pedig megtanítaná neki a Galambfogó Vadászrigmust. És sokat mondanák, hogy kukurikú.

De ha már ott van, talán a jó öreg Johnny Cash-sel is összefutna. Tábortűznél zenélnének, esetleg Elvis is beszállna, bár Szikkadt Tom személy szerint jobban örülne Layne Staley-nek, vagy Bob Marley-nak. És Szikkadt Tom sorra odahívná a többi kedvencét, mindenkit, akiről valaha is úgy gondolta, hogy jó lenne találkozni vele, meghallgatná történeteiket, kérdezne az életükről, és megint csak sokat innának, és nagyokat nevetnének, mondhatni, igazán felszabadultan. Csak Szikkadt Tom nem, hiszen őt várná a hajója, zsebét égetné a retúrjegy, hisz a csak oda szólót még nem kapta meg, és jöhetne vissza, a panelházak közé.

De mindez talán nem is fontos. Biztos, hogy Tom találkozni akar velük? Vagy elég csak arra emlékezni amikor még itt voltak? „És csak ennyi, csiki-csuki” - mondaná Bada Dada.