Hosszú kihagyás után nemrégiben újból sűrűn kezdtem látogatni a játszótereket (nagyobbik lányom közel kétéves), azaz egy konkrét játszóteret, az otthonunk közelében. Megnyugtatóan hatott rám, hogy az amúgy is parkos terület közepén egy „esztétikusan” körbekerített, színes, vidám hangulatú játszótér fogad: természetes anyagok (is), kedves állatfigurák, élénk színek. Hol van már a hajdan ismert, újonnan is ütött-kopott vas mászóka, vas mérleghinta?! Ide nem járnak be a kutyák, és – ami talán még fontosabb – az aprócska gyerekek nem tudnak egy szemvillanás alatt bűvészt is meghazudtoló módon eltűnni.

Kisebbek és nagyobbak vígan ugrálnak hintáról le, másznak csúszdára fel, közben testi épségüket csak anyuka – ritkán apuka – próbálja megóvni egy-egy jajkiáltással. Változatosságképpen jöhet a lapát és a kisvödör, s a jól megérdemelt „pihenés” a homokozóban.

Na, éppen ez késztetett írásra. A homokozó. Mert ugye köztudott, hogy a macskák szeretik a homokot. Ezen kívül remekül másznak. Például át a kerítésen. Amit pedig ezután művelnek a homokban, az szükséges bár, de egyáltalán nem esztétikus – anyukának – és végképp nem egészséges a gyereknek – belsőleg. Ezt, ahogy illik, szóvá is tették anyukák az illetékes szerveknél, mire néhányszor megjelentek befoltozni a kerítés dróthálóján esett egyéb eredetű lyukakat. Ez ugyebár a macskák és ürülékük ellen vajmi kevéssé hatékony óvintézkedés.

Egy szép napon aztán, megunván az örökös nyaggatást, jöttek az illetékesek küldöttei, és egyenként kiemelték a homokozót szegélyező csinos kis facölöpöket, kiemelték a homokot, és a játszótér fennmaradó területéhez hasonlatosan kaviccsal szórták be az egykori macskatoalett és homokozó helyét. Egyszóval a földdel tették egyenlővé. Feltételezem, mindezt nem csekély költségvetéssel.

Nem hagy nyugodni a kérdés, vajon ugyanennyi pénzért nem lett volna-e egyszerűbb vagy – ha egyszerűbb nem is, de – empatikusabb megoldás kicserélni a homokot, és egy, a homokozóra tehető, hálóval bevont keretet vagy ponyvát rendszeresíteni a területre? A szülők örömmel vállalták volna társadalmi munkában és csemetéjük védelme érdekében, hogy az utolsó mindig letakarja a homokot. De a homokozó rendeltetése más volt.

A történet pikantériája, hogy – úgy tűnik – az illetékesek mégsem szállították el (teljesen) a homokot. A gyerekek boldogan ássák ki – lapáttal vagy anélkül – a vékony kavicsréteg alól a már ismerős apró szemcsés anyagot – és a macskaszart.

s.e.