Tavaly, a 2004/2005-ös tanévben, talán évvége felé írattam a kis hetedikes osztályommal egy házi feladatot. Címe: Hogyan kell viselkedni az iskolában? Az alábbi négy írás innen származik. Érdekes látni, hogyan terjed például a skála a korrekt feladatmegoldástól napi programismertetésen át a magánlevélig.

„…
De azt a tanárnő sem tagadhatja, hogy olyan feladatokat ad, amiket igen csak nehéz megoldani, pl.: Hogyan kell viselkedni az iskolában? Erre egy mondatban meg lehet adni a választ: jól, tisztelettudóan és CSÖNDBEN, csak ez nem mindig sikerül.”

„Hogyan kell viselkedni a suliba
Magyar órára nem kötelező bejönni, de csak azért tesszük, mert jókat lehet röhögni. Ha WC-re kell menned, akármikor ki lehet menni, közben azért elnézel a büfé felé. Veszel kólát, ropit, csokit, ami órára kell.
A helyváltoztatás is elég népszerű, a tanári asztalhoz is lehet ülni. A köpőcsövezés és a dobálózás miatt elég sokat idegeskedik a tanárnő. Bevezette a mínuszokat, de ez nem sokat használ. Sok 1-es van már emiatt. Valószínű, hogy megbuknak egy páran. Én sajnálom tanárnőt, hogy nem hallgatnak rá a fiúk. Szerintem minden fiúnak írjon be egy 1-est (rajtam kívül mindenkinek), és csönd lesz az osztályban.”

„Kedves tanárnő,
Tudom, hogy a suliban jól kéne viselkedni, de ez nem megy sok embernek, (nekem se sikerül). Természetesen nem rohangálok, nem dobálok, nem káromkodom, nem telefonozom órán és a szünetben sem. Ezt mindenki tudja. Ezt lehet, hogy ön nem tudja rólam, de én nagyon szerény vagyok. Azokat, akik petárdáznak, elvetem.
A leckét csakis otthon írom.
Én ilyen jó gyerek vagyok. (pirossal)
Remélem ezt ön elhiszi.
Tisztelettel: Ádám”

„Hogyan kell viselkedni azt osztályban és a suliban,
Először is, ahogy belépünk a suliban, minden tanárnak vagy ott dolgozónak illedelmesen és rendesen köszönni kell.
Az osztályterembe ahogy belépek, köszöntöm a haverokat, hogy „Csákány!”, utána leteszem a táskát és odaülök a többiekhez dumálni, de ahogy megjön Marci, akkor utána már csak a hülyeség folyik orrba-szájba.
A szünetek is valahogy zajlanak, de az biztos, hogy olyanokat nem csinálunk, ami tudjuk, hogy baromi nagy hülyeség. Pl.: egy-két példa: nem cigizünk a vécébe, mint a nagyok, és főleg nem drogozunk, nem piálunk, és nem cikizzük a takarítókat, mint egyesek. Igaz, hogy a nyelvtan és irodalom óra valami káosz, mert a tanárnő totálisan ki van akadva miattunk, hogy milyenek is vagyunk, de néha egy röpke mosoly vagy egy kis jókedv is bejátszik a nagy hülyéskedések mellett.
A legnagyobb állatságunk az volt, mikor egyik gyerek kidobta a petárdát az ablakon és fölrobbant az udvaron.
Hazafelé is majomkodunk egy-két sort, amíg a buszmegbe érünk, de utána szétválunk és mindenki megy haza.
Én szerencsésnek tartom magamat, mert ha egy kicsit lököttek is az osztálytársaim, én akkor is szeretem és tisztelem őket.”