Gyakran elhangzó fogalom a demokrácia kapcsán a „közvélemény”. Főként nyilvános szereplők hivatkoznak sokszor erre, hogy döntéseiket vagy állásfoglalásukat alátámasszák. Ez a kifejezés sok szempontból megtévesztő, félreértésekre ad okot. Ha egy kicsit megpróbálunk elmélyedni a szó mögött rejlő értelmezési lehetőségekben, hamar arra jutunk, hogy amennyire gyakran használjuk, illetve halljuk, olyan kevés valódi tartalom van mögötte.

Lássunk néhány értelmezési próbálkozást. Ha azt feltételezzük, hogy a közvélemény „a közösséget alkotó emberek közös véleménye, vélekedése”, akkor nagyon gyorsan rá fogunk jönni, hogy közvélemény nem létezik. A közösség ugyanis egyénekből áll, olyan szubjektumokból, akiknek adott esetben egymástól gyökeresen eltérő véleményük van, és még ha hasonlóan is gondolkodnak egy kérdés kapcsán, teljesen egyforma vélekedésre csak a lehető legritkább esetben jutnak. A közvélemény viszont „az egyének véleményének összessége” sem lehet, mivel ezt mind felsorolni, mind összegezni képtelenség lenne. Némi gondolkodás után arra kell rájönnünk, hogy nem az első megérzésünk csalt, közvélemény valóban nem létezik – legalábbis abban a formában nem, ahogy hivatkozni szoktak rá.

A közvélemény igazából kevésbé mérhető, mint inkább kialakíttatható és (bizonyos keretek között) formálható. Vannak olyan technikák (például a Civitas vitakör – link: www.civitas.hu ), amelyek pontosan ezt a célt szolgálják. Ezek szerint elképzelhető, hogy egy csoporton vagy egy közösségen belül egy hosszabb, irányított folyamat során rá lehet találni egy bizonyos kérdéssel kapcsolatos azonos pontokra, „véleményekre”, amelyek konszenzuális alapul szolgálhatnak az ügy megvitatásához. Ez persze jóval körülményesebb, mint egy közvélemény-kutatás – nem véletlenül, hiszen a felmérés mindig kínál lehetséges válaszokat, így irányít, befolyásol. Ezért érdemes mindig fenntartással fordulnunk a „közvéleményre” hivatkozók felé, hisz a valódi közvélemény annyiféle, ahányan a közösséget alkotják.

Persze azért nem lehet egyszerűen félresöpörni egy jól előkészített és tudományos alapossággal lefolytatott közvélemény-kutatás eredményét mondván, „ez így megbízhatatlan!” Igazából itt a megnevezés félrevezető, hiszen ezek a kutatások nem a köz véleményét, hanem egy kérdéssel kapcsolatos eltérő hozzáállások arányát képesek nagyjából felmérni. Az meg már régi közhely, hogy a nyilvánosságra hozott eredmények maguk is képesek az emberek későbbi döntését befolyásolni – de a befolyásolás iránya és mértéke végképp kiszámíthatatlan. Ez az, amit általában „a megfigyelés parodoxonaként” szoktak emlegetni: nem kaphatok reális képet egy megfigyelt rendszer működéséről, mivel maga a megfigyelés ténye is befolyásolja a működést.

Itt már nyakig merültünk a 22-es csapdájába, helyzetünk kilátástalannak tűnik. Isaac Asimov, amikor az Alapítvány-sorozatban feltalálta a pszichohistória tudományát, ami szociálpszichológiai alapon képes nagyobb közösségek várható jövőjét megjósolni, úgy oldotta föl ezt az ellentmondást, hogy azt a kitételt tette, hogy az eredményeket a közösség tagjai csak utólag, a megjósolt események után tudhatták meg. Ez a gondolkodásmód elfogadható lehet egy vállalati marketinges számára, aki arra kíváncsi, mi nem tetszik a termékében a vásárlónak, de az eredményt nem akarja nyilvánosságra hozni, ám elfogadhatatlan egy politikusnak, aki megerősítést, hivatkozási alapot keres.

Tanulságként elmondható, hogy a közvélemény-kutatási eredmények érdekesek, de nem feltétlenül jósolják meg a jövőt – arra pedig mindig érdemes odafigyelnünk, hogy mikor akarnak megvezetni bennünket. Egy jól előkészített kutatás mutathat reális képet az emberek véleményéről, de (akár hozzáértés hiányában, akár szándékosan) könnyen össze lehet állítani olyan kérdéssort, ami manipulálja a válaszadót – az ilyen, „botcsinálta” felmérések eredménye pedig gyökeresen eltérhet a valóságtól, viszont jól felhasználható egy termék reklámjánál (és ne felejtsük el, hogy a politikus is egyre inkább termék). Járjunk hát nyitott szemmel a világban, és amikor meghalljuk a „közvélemény” szót, gondoljunk arra, hogy az körülbelül a „vasorrú bába” jelentésével egyenértékű.