Kábítószer-ellenes világnap, táborbörze

Kábítószer-ellenes világnapi rendezvénynek, valamint a IV. Nyáritábor Börzének ad helyet a Balaton Plaza június 16-án, pénteken délután két órától.

A Veszprémi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum az idei évben is megrendezi a Kábítószer-ellenes világnaphoz kapcsolódó programját, mely az Alkohol-Drogsegély Ambulancia, a Megyei Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, valamint a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya együttműködésével valósul meg.

14 órakor Wéber László, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke nyitja meg a rendezvény, sor kerül a Gondolatvilág 2006 című ötletpályázat eredményhirdetésére, délután fél hatig folyamatos információs-és tanácsadó szolgálat, drogtotó, tesztek várják az érdeklődőket, mellette pedig a Megyei Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda nyári táborozási ajánlatokkal várja a látogatókat.

Este fél kilenckor az Expresszó Klubmozi és Kávézóban a Requiem egy álomért című filmet vetítik, majd beszélgetnek a résztvevőkkel, 23 órától pedig Syrup bulival zárul a program.

Rovat: