A Könyvhét, ami Veszprémben idő/ igény/ igényesség híján mindössze pár napos rendezvényt jelent, helyet biztosított két, a városhoz és a megyéhez kötődő irodalmi-kulturális folyóirat bemutatkozásának is. A beszélgetésen talán ha harmincan voltunk jelen, amely szám egyben a lap helyi előfizetőinek a számával is megegyezhet…

A kezdés előtt, mintegy bemelegítésként, a Poéta-vetélkedésen résztvevők rögtönzéseit hallgathatta meg a nagyérdemű, akiknek valóban nagy érdemük, hogy jelen voltak. Az öt indulónak a „nyár” témájában kellett rögtönözniük, majd előadniuk. Végül megosztott első helyezést osztott ki a szakértő zsűri: Dukai István Tavasz múltán, nyár előtt és Tóth Péter Egynyári hajnal című alkotásait jutalmazták egy babérkoszorúval és egy aranylanttal. Kedves ajándékok.

Na, de visszatérve a nagyérdeműre. Illetve a kisebb érdeműekre, akik nem jöttek el. Nyilván akad az embernek jobb dolga hétköznap estefelé, mint könyvbemutatón részt venni, irodalmi beszélgetésekre járni, de meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen kevesen vesznek részt a Könyvhét nyitó napjának rendezvényein. Nem, nem arról volt szó, hogy a hatkor kezdődő beszélgetés nem érdekelt senkit sem az éppen akkor záró könyvbemutató és dedikálás vendégei közül. Ugyanis ilyenek nem voltak. Vagy nagyon rossz volt a hírverés – hogy azt ne mondjam, a médiamarketing és a píár –, vagy tényleg ennyire fontos nekünk városunk kultúrája. (Vagy ugyanazok az ismert figurák szajkózzák ugyanazt sokadszor – na, ezt viszont nem tudnám és szeretném megítélni).

A két irodalmi folyóirat szerkesztői közül a Vár Ucca Műhely – a korábban megszűnt Vár Ucca 17 – képviseletében megjelent Fenyvesi Ottó bizonyult bőbeszédűbbnek. A hat éves múlttal bíró kiadványnak eleddig 16 száma jelent meg, idén viszont egy sem. A központi támogatások hiánya ennek az oka, ebben egyetértettek a folyóiratok szerkesztői. Az Új Horizont talán annyival szerencsésebb helyzetben van, hogy nagyobb célközönséggel bír, a megyén kívül is igyekeznek terjeszteni a lapot, s ők létezésük tizenhét esztendeje alatt 90000 példányt értékesítettek, nagyjából 1000 példányt kiadásonként. A Vár Ucca Műhely példányszáma ellenben inkább három-számjegyű.

Fenyvesi elmondta továbbá, hogy ők elsősorban a helyi, városi vagy megyei művészekre építve kívánnak a kulturális életben, tehát nemcsak az irodalmiban alkotni. A szerkesztőség próbálkozik a sajátos közép-európaiságnak megfelelően megnyilvánulási lehetőséget biztosítani határontúliaknak is, így horvátoknak, szlovéneknek, románoknak osztrákoknak stb. Tematikus jellegű kiadásaikban egy-egy problémakört vizsgálnak meg; ilyen volt a tavalyi évben a József Attila-szám, valamint a kritikai irodalomról, annak létezéséről összeállított kiadás is.

„Műhely” a folyóirat neve, ennek megfelelően tehetséges fiatalok is szerephez jutnak a lapban. Weiner-Senyei Tibor, aki 2005-ben Gerécz Attila-díjat nyert, valamint a most elsőkötetes Hordós Csaba is kapcsolatba került a műhellyel. Igazi tehetséggondozásra, műhelymunkára azonban idő (és pénz) hiányában nem vállalkozhat egyik folyóirat sem.

Visszakanyarodva a finanszírozási gondokhoz, zárszóként a beszélgetést vezető Praznovszky Mihály találó megjegyzést tett. Szerinte az ilyen folyóiratok valójában nem a mindenkori jelennek íródnak, hanem sokkal inkább a jövő koroknak. Érdemes lenne utánajárni, hogy vajon annak idején a Nyugat milyen példányszámot ért el. Persze ez nem vigasztalás a létükért küzdő kiadóknak, ugyanakkor be kell(ene) látni, hogy pusztán piaci alapon nem, vagy csak nagyon kevés kulturális termék eladható. A nem pop-artra gondolok értelemszerűen. Ezek fenntartásához pedig olyan intézmények támogatása volna szükséges, amelyeknek érdeke kellene, hogy az ilyen alkotások lélegzethez jussanak. Kérdés, hogy ezt ők felismerik-e. Vagy beismerik-e, hogy felismerték.

Bár lehetne vitát nyitni arról, hogy mi a művészet feladata, kiszolgálni, teremteni vagy fenntartani, és ilyen módon hogyan illeszkedhetne bele kis konzum-kapitalista világunkba…