Több mint egy éve volt, hogy nem hosszabbították meg a szerződésemet, és főiskola ide, egyetem oda, mehettem a Munkaügyi Hivatalba. Hiúságomon halálos vágást ejtett az Úr, úgy látta, itt az ideje komolyodnom. Hát meg is lett az eredménye, mára már nem esik nehezemre kimondani: aktív álláskereső vagyok. Sőt, most már szerencsémre, mondhatom, hogy VOLTAM.

A Munkaügyi Hivatal a következő dolgokra kiváló: megtanítja az embert visszacsippenteni magából, megtanít korán kelni és növeli az állóképességet. Na, nézzük is sorra, mert lehet, hogy ezek a felvetések első blikkre nem egészen tiszták. Kezdő aktív álláskeresők, magyarul csóri munkanélküliek figyelem, érdemes felkészülni a kemény meccsekre!

1. kör: Kezdődik az egész hercehurca azzal, hogy regisztrálják az embert, mint aktív álláskeresőt. Ilyenkor minden fellelhető papírt vinni kell, és különös gonddal kell szemmel tartani az adatrögzítőt. Az én esetemben pár nyelvvizsga kerülte el csupán a figyelmét. (Arról nem is beszélve, hogy a posztgrados képzésemet széljegyzetbe se vették, mivel még nem volt róla hivatalos „végzésem”. De államvizsgám igen.) Ekkor joggal énekelhetjük hangosan a slágert: „Hány cédula egy élet?”

2. kör: Miután regisztrálják az embert, jön a fekete leves. Megtanítanak sorban állni. Növelik az álló- és tűrőképességét az emberfiának. Ez azt jelenti, hogy az aktuális napon hajnalban érdemes kelni – havonta egyszer –, és hajnalban érdemes érkezni a Munkaügyi ajtaja elé – amit a takesz nyit ki 7-kor, és ha szerencsés csillagzat alatt született valaki, bekerül az első háromba. És jöhetett egy óra kemény sorban állás. Ugyanis a Munkaügyi annyira ügyfélközpontú, hogy nincs „váróterme”. Így a folyosón állnak az aktív álláskeresők, mint a vágóhídi marhák. Érkezési sorrendben. Ilyenkor célszerű aktív „babrálást” folytatni: olvasni, csevegni, telefonírozni, farsangi álarcot viselni – a kezdeti szégyenpír végett.

Nemrég felújították az épületet, igaz, hogy fotocellás ajtó már van, bár értelme nincs. Általa egy nagyobb szeletet csíptek le a központi szerepet betöltő „folyosóból”. Nem értem, hogy a most divatos „sorszámos” rendszert miért nem alakították itt ki, pár pad és egy automata jobban jött volna, mint négy számítógép – amit senki nem használ, mivel az ügyintézőteremben vannak, és onnan az ember csak szabadulni vágyik –, no meg a fotocellás. Amivel az is a bajom, hogy elvágja az ügyfeleket a toalettől! (Így pisi csak nyolc után engedélyezett.)

3. kör: Aztán érdemes arra is felkészülni, hogy a Munkaügyi csak munkát nem keres az embernek. Egy-egy vizit körülbelül két percbe kerül. Az ügyintéző általában a következő találka időpontját közöli az aktívval, majd gigantikus adminisztrációba kezd: nyomtat, aláír, pecsétel. Az egy évem alatt, nem hogy állásajánlatok, de még a Munkaügyi által támogatott tanfolyamok sem kerültek szóba. Érdemes tehát erőteljesen nyomulni és kérdezni, kutatni, bizonyítani. Továbbá érdemes minden fellelhető és felmelegíthető szálba kapaszkodni. Megéri.

4. kör: A történet csúcspontja, ha valaki kiváltja az Alkalmi Munkavállalói Kiskönyvet, amivel legálisan lehet dolgozni. Csakhogy ezért keményen meg kellett küzdeni – a szó szoros értelmében. Ugyanis a kiskönyvhöz egy szűk és ablaktalan folyosón keresztül lehet hozzájutni, ahol sok ember zsúfolódik össze, rettenetesen sok szaggal. Itt nem bemész, hanem kijönnek. Úgy 1–másfél óránként. Addig meg vársz és préselődsz és vársz. Majd kijön egy unott és kellemetlen alak, aki minden egyes embernek ledarálja a „Cuccot” a folyosón – szegény már nagyon unja az életét. És természetesen az év végén még ennél is többet kell várni a „Könyv” kiértékelésére. És igaz, hogy a „Könyvbe” bekerülő minden adatot rögzítenek évközben az ügyintézők, de biztos, ami biztos, két óra várakozást és – gondolom – pár plusz kört megérdemel az aktív marha.

Természetesen mondhatnók, hogy minek annyit izgulni és hőbörögni, hiszen ráér a munkanélküli. A fenét. Nem véletlenül aktív….