Ismét motoros fesztivál Alsóörsön
Beküldte szerk -
A Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál 2006. június 8-11. között immár hetedik alkalommal várja Alsóörsre ország-világ motorosait, és a motorozás szerelmeseit.
A szervezők törekvése évről-évre az, hogy a rendezvény hagyományos, a résztvevők által várt programjait újabb és újabb látványos és szórakoztató elemekkel bővítsék. 2005-ben a Fesztivál a „motoros nők” jegyében szerveződött, idén a szlogen a: „barátság éve”. Ezzel is azt szeretnék kihangsúlyozni, hogy a Fesztivál mindenkié. A Harley-Davidson tulajdonosokon kívül mindenfajta motorral érkezőt szívesen látnak, aki szereti a kulturált motorozást, a szabadságot, a motoros életérzést, és aki tavasszal alig várja, hogy motorja nyergébe pattanhasson.
Várja a Fesztivál azokat is, akiknek - még - nincs motorjuk, de szeretnek gyönyörködni a gépcsodákban, hallani a több ezer motor dübörgését és emellett jól szórakozni a csodálatos Balaton partján. A „Barátság évében” remélhetőleg a szép számban érkező magyar és külföldi H.O.G. Chapterek tagjaival is összemérheti – teljesen baráti alapon – ügyességét és tudását a vendéglátó H.O.G. Budapest Chapter.
Idén a türelmetlen résztvevők kérésének engedve már június 8-án a szokásosnál korábban, csütörtökön 10 órakor nyitják a kapukat. A H.O.G. Budapest Chapter, s az őket várhatóan szép számban kísérő „első fecskék” idén csütörtökön 14 órakor indulnak Budapestről, a Mammuttól, és rendőri felvezetéssel várhatóan 16 óra után érnek majd Alsóörsre.
A Sláger rádió hallgatóit péntek reggel a Fesztiválról ébreszti a BUMERÁNG stábja. A 4 nap alatt számtalan motoros ügyességi játék, motor szépségverseny, tesztmotorozás, kaszkadőr-show és az elmaradhatatlan, és mindenki által nagyon várt, látványos felvonulás adják a motoros programok gerincét.
A szombat délben induló motoros felvonulás útvonala a következő:
Alsóörs paloznaki kijáró ● 71-es úton Csopak ● Balatonfüred, Petőfi Sándor utca, Széchenyi út ● Tihany, keleti bekötőút ● Tihanyi révnél jobbra ● Tihany ● 71 es úton Aszófőig ● Aszófő központjában balra ● Balatonfüred - Balatonfüred, vörös templomnál egyenesen az Arácsi úton ● Arács ● Csopak ● Paloznak, Lovas felé ● Lovas utáni elágazásnál Felsőörsi út ● Felsőörs déli részén jobbra Balatonalmádi felé ● Balatonalmádi ● 71-es úton alsóörsi bekötő út ● Európa Kemping.
A szervezők már most szeretnék felhívni a figyelmet a környéken várható közlekedési torlódásra. A több ezer motor látványa egyszer egy évben talán kárpótol mindenkit a kellemetlenségekért, melyeket a megyei Rendőrkapitányság hathatós segítségével igyekszenek a minimálisra csökkenteni.
A Fesztivál ebben az évben is gazdag és változatos zenei programmal várja vendégeit. Csütörtökön a Hard és a Lord zenekarok adják meg az alaphangot. Este Sipos F. Tamás gondoskodik a házibuli hangulatáról. Már sokan várják az OMEGA péntek esti koncertjét, amire délutántól a kisszínpadon az Unicum Plus, The Prison Band és Török Ádám és a Mini zenekarokkal melegíthetünk be, az estét a Madarak házibuli zenekar fejezi be. Szombaton a motoros felvonulást követően egymást követik a zenekarok a kisszínpadon. Fellépnek a Cool Head Clan, Henk, Dr. Valter, Zsola és a Vad Orchideák. Este a Back II Black után a Nagyszínpadon az angol Hot Chocolate. Szombat esti házibuliról a Mystery Gang és a Nemcsak Bery hajnali háromig gondoskodik. Vasárnap a Midnight boogie, The Black Birds, majd este a Sex Action után az EDDA várja rajongóit.
A programból nem fog hiányozni a Harley-Davidson divatbemutató, sem a tűzijáték. Minden esti koncert után hajnalig igazi buli-zenével várják a táncolni vágyókat, de a szervezők arról is gondoskodni fognak, hogy a focirajongók se maradjanak le kedvenc VB meccseikről.
A Fesztivál szervezői motoros- és a zenei programok mellett a szokásosan „megrendelt” jó időben sportversenyekre is szeretnék lecsalogatni a résztvevőket. Pénteken erős emberek versenyére kerül sor, melynek fődíja a Harley-Davidson kupa. Szombaton a Balaton partján első alkalommal kerül sor a Harley-Davidson Katamarán Kupa futamára. Vasárnap a nézőknek is lehetőségük lesz kipróbálni a katamaránokat, de más vízi versenyekre (kenuverseny, vízibicikli verseny, stb.) is lehet nevezni a Fesztivál során. Szombaton -idén először- amerikai football bemutatót is láthatnak az érdeklődők. Számos szárazföldi ügyességi versenyen (szkanderverseny, kerékcsere verseny, stb.) is kipróbálhatja magát bárki, és a legjobbak értékes nyereményeket kapnak. (uno.hu)