Öt éve voltam először a Tánc Fesztiválján. Kényszerből, mert ott dolgoztam. Addig azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy iszák a kortárs táncot. Az egyetemi bulik részeg pogózása jutott maximum eszembe róla. Aztán munka közben megszerettem. Azóta számomra ez a legtisztább, legszabadabb művészet. A fesztivál több táncos előadások sorozatánál, buli a javából, lehet beszélgetni a táncról, fotókat nézni róla, előadás után pultnak támaszkodva világot váltani.

Korábban egyáltalán nem érdekelt a táncművészet, a kortárs táncról pedig elképzelésem sem volt. Színházban, tévében nem néztem meg, a táncos mulatságokat kerültem. Aztán jött egy felkérés, dolgozzam a Tánc Fesztiválján. A munka érdekelt, a tánc nem. A munkához hozzátartozott, hogy meg kellett nézni az előadásokat, ott kellett lenni a fesztiválon. Onnantól nem volt visszakozás, magával ragadott a tánc meg a fesztivál.

Az első előadás a Közép-Európa Táncszínház darabja volt, címére nem emlékszem, csak a hangulatára. Totális kikapcsolódás volt, egy hatalmas szellemi utazással egyetemben. Azóta is minden előadást ehhez az érzéshez mérek.

A mozgás, zene, képek, fények együtt totálisan kiragadnak a mindennapokból, nem figyelek senkire, semmire, csak a színpadra, a testre, még az arcokat sem látok legtöbb esetben. A történet pedig, ha jó előadást látok, az enyém. Én írom át, tovább, ahogy jólesik. Nem köt a szöveg, nem terelnek megadott marketingirányba a vágások, mint a filmnél, szabad vagyok és repülök. Többet nem tudok erről mondani. Ez az, amit érezni kell, magyarázni lehet, de számomra nem érdemes!

Ha fesztivál, akkor Közép-Európa Táncszínház, Goda Gábor, Még 1 Mozdulatszínház, Bozsik Yvette, Ladányi Andrea, Szegedi Kortárs Balett. Ma már nélkülük elképzelhetetlen ez a néhány májusi nap. Ide tartoznak még a fotósok is. Az átlagnéző csak a képeiket látja, de aki bátor és kitartó, találkozhat velük az előadások után a büfében, színházi világ egyik legérdekesebb helyszínén. A színfalak mögötti kimérés őszinte hely, ott mindenki mondja a magáét, értelmezik az előadást, kritizálják egymást, a zsűrit – őket egyre többet az utóbbi években. Az alkoholfogyasztással és az eltelt idővel egyenes arányban nyílik ki a fesztivál hátsó kapuja, ahonnan minden másnak, érdekesebbnek tűnik.

Én azt ajánlom minden érdeklődőnek, jöjjön el, kóstoljon bele a táncfesztiválba, meg abba, ami mellette, mögötte van.