Úgy érzem, állandóan harcban állok a bürokráciával. Csatákat néhanapján nyerek, de az ütközeteket sorozatosan elveszítem. Lógó füllel és orral botorkálok utána hazafelé, és mindig 10 perccel a távozás után jut eszembe az a frappáns beszólás, amit oda kellett volna vágnom a hivatalt képviselő köztiszt arcába.

A múlt héten az APEH és a bankom mért rám megsemmisítő vereséget. Értem ezalatt: oly’ szinten gyalult bele saját bürokratikus rendszerébe, hogy csak pislogtam, mint éticsiga az úthenger alatt.

Úgy kezdődött, hogy kellett egy igazolás – mégpedig elég sürgősen – arról, hogy az általam üzemeltetett cégnek nincs adótartozása. Gondoltam, mi sem egyszerűbb, besétálok az APEH-hez – bár annyira kívántam, mint kisvakond a hatodik cserkópálinkát –, és elintézem az ügyet. De rossz napot választottam. Voltam olyan figyelmetlen és szemtelenül egoista, hogy KEDDen mentem – volna – be. Merthogy olyankor zárva vannak. (Egyetlen kellemes meglepetésem a próbálkozásban, hogy a szomszédos biztonsági őr még idejében kiáltott rám, amikor cigimet a kukába akartam dobni (mivel be akartam lépni a zárt-intézetbe): – Ne nyomja el, nem éri meg! Látja? Zárva vannak.

Oké. Akkor jövök holnap. Szerdán bekocogtam újra, húztam egy sorszámot a gépből – igazolások kérése –, és leültem várakozni. Az 5,6,7,8,9-es ablakokhoz irányított a mindentudó masina – ám az volt a baj, hogy ezekből csak az 5-ös és a 6-osnál ült köztisztvis. No nem baj, tudtam, hogy várnom kell, hát azt tettem. Egy óra ücsörgés után, amikor a seggem már úgy nézett ki, mint a nagyalföld, becsücsült egy nő a 9-es ablakhoz, és végre én következtem.

Megközelítettem a pultot, amelynek másik oldalán a nő telefonált és közben valamit firkált egy papírra. Kb. 3 perces álldogálás után – ha jól emlékszem – azt kérdezte (fülétől el sem véve a telefont, a tollat le nem téve, a tekintetét rám nem emelve): Igen? Erre választoltam, hogy igazolás kell… stb. Telefonált és írt tovább. Kb. 4 perc után letette a telefont, rám nézett, és ott volt a szemében a csodálkozás, hogy még mindig ott állok előtte. Fogalma sem volt, mit mondtam az előbb, így elismételtem. Ekkor leplezetlen undorral az arcán átadott egy papírt, hogy töltsem ki, és fizessek be 2000 Ft-ot az Államkincstárnál vezetett számlára, merthogy ennyibe kerül az igazolás kiadása. De ne csak úgy egyszerűen fizessem be, hanem a cégem számlájáról utaltassam át, és hozzak neki igazolást róla.

Ekkor nem nagyon lettem dühös. Valami ilyesmit mondtam, hogy: de hát egy órája várok, ekkor idetol elém egy papírt, meg fizessek, aztán jöjjek vissza, és várja újra? A válasz csak annyi volt, hogy „Igen”. Arcom lefagyott, mint a sarki róka talpa decemberben, és kirontottam az APEH-ből.

Irány a bankom, nincs lehetőség morogni, sürget az idő. A bankban a néni meghallgatta kérésemet, majd elkezdett kínosan nevetni. Oké, gyorsan átutalják a 2000 forintot, de az igazolás kiadása pénzbe kerül, ami 1000 Ft. Tehát így 3000 Ft-ot emelnek le a számlámról, ebből kettő megy az Államkincstárnak, egy meg a banknak. Mit mondjak, én nem röhögtem, hanem sírtam, mint Oliver Kahn a nyolcadik bekapott gól után.

A tranzakció után a kitöltött papírral visszamentem az APEH-hez, szerencsére még nyitva volt. Újabb egy órát vártam, leadtam a kérelmet, az igazolást (egy másik, szakállas ipsénél, aki amúgy szimpatikus volt, és akivel arról beszélgettem, hogy mikor lehet mindezt interneten megoldani…), és azt az infót kaptam, hogy pénteken menjek vissza, akkor adják kezembe a hiteles iratot. Letaglózva álltam, mint a kisnyúl a jeti előtt, és elvonultam egy ideggörcsoldó fröccsre a legközelebbi kocsmába.

Pénteken visszamentem, a papírt 10 perces várakozás után átvettem. Tehát mégiscsak győztem?
NEM! Minden emberségemtől megfosztott a keddi nap, a hivatalok elérték, amit akartak, csak egy szám lettem, egy szürke csavar a gépezetben, amit bármikor lehet cserélni.
Megaláztak, megtörtek, összezúztak.
De mégsem. Mert leírtam. És leírom azt is, hogy mi bosszant és háborít fel a legjobban.

1. Elvettek az életemből egy vacak papír miatt 3 órát.
2. Miért nem lehet az APEH-ben a biztonsági őr mellé egy ügyfélszolgálatost kiültetni, aki megkérdezi, hogy miben segíthet, és ilyen esetben a kezembe nyomja a papírt, és már mehetek is, nem kell egy órát várnom arra.
3. Hogyan képzeli az APEH azt, hogy pénzt kér egy igazolásért? Az én adómból fizetik a munkatársakat, akiknek az a dolguk, hogy DOLGOZZANAK. Azaz készítsék el az igazolást. Ez olyan, mintha az iskolában tanító tanár diákonként 2000 Ft-ot szedne be, hogy kiadja a bizonyítványt.
4. Hogyan képzeli a bankom azt, hogy pénzt kér egy vacak A/4-es papírért, amin pár sor és egy aláírás van?
5. Hogyan képzeli a világ azt, hogy ez így rendben van?

A történet ennyi. Gondolom nem egyedi. De mégis megalázó. Önök is kiírnának magukból valamit? Itt a „Hét szája”! Írják meg nekünk, hadd hozzuk le.