A túlfeszített választási hangulatban kellemes kikapcsolódásnak ígérkezett a Holló színház veszprémi előadása. Csakhogy ezek a madarak már nem úgy repülnek, ahogy tizennégy éve.

Galla Miklós forradalmi tettet hajtott végre a kilencvenes években: megismertette az angol abszurd humort a magyar közönséggel. Elsősorban a Monty Python jeleneteit dolgozta fel és állította színpadra, de néhány más szerző – pl. Dudley Moore – műveiből is válogatott a repertoárba. Ennél is nagyobb jótétemény volt a részéről, hogy a Magyar Televízióval együttműködve 25 év késéssel végre bemutathatta hazánkban a Flying Circus 45 epizódját. A Holló színház eredeti tagsága Gallán túl Nagy Natália, Kovalik Balázs és Pethő Zsolt volt. Kovalik Balázst később Novák Péter váltotta, aki aztán a komikusi pálya helyett zenei karrierbe kezdett, ma pedig már a Megasztár zsűriarca.

Galla közben elindított egy másik projektet is, a Holló-gárdával metszetet alkotó L’art pour L’art nevű társulatot, azzal céllal, hogy a pythonizmus mintájára megteremtsék a magyar abszurdot, ebben a csapatban Natália mellett Laár András és Dolák-Saly Róbert kapott helyet. Kezdetben szép teljesítmények születtek, de aztán a szellemes jeleneteket a Boborján-monológok és a Besenyő család egyre fantáziátlanabb kalandjai követték. Végül Galla elhagyta Laárékat, és a Holló színház is számos átalakuláson ment keresztül, egyedül az alapító személye maradt változatlan, aki évről évre friss arcokkal vegetál a humor piacán, de a régi, nagy sikereket már nem képes megismételni.

A sorozatos tagcserék sajnos nem használtak a társulatnak, mert bár Galla új kollégái tehetséges színészeknek látszanak, összességében mégsem képesek megfelelni az abszurd színpad lélektani törvényeinek. Ez persze csak a kisebbik baj. Jóval nagyobb probléma, hogy a Holló színház vezetője bizonyos pontokon önkényesen módosítja a Python jeleneteit. Ezt a bátor módszert a Cirkusz bemutatása előtt, a Holló korai produkcióiban még észrevétlenül alkalmazhatták, de mára a Python-szövegek világszerte klasszikus darabokká érlelődtek és kanonizálódtak, így hát következetes koncepció nélkül belenyúlni a hibátlan műtárgyakba rendkívül veszélyes. Galla nem is él ezzel a terhes lehetőséggel, inkább csak hozzátold, radíroz, összefoltoz és lefarag, hogy a hazai közönség számára megkönnyítse befogadásukat, ráadásul a kivitelezés is elég szegényes az angol szcénához képest. Körülbelül olyan helyzet áll így elő, mintha Júliát az ötödik felvonás utolsó pillanatában megmentené Hamlet.

Nekem, aki szinte betéve ismerem az eredeti, Pythonék orgánumától elválaszthatatlan szöveget, különösen fájdalmas látni és hallani Cleese vagy Palin lenyűgöző poénjait feleslegesen átvariálva és szétkuszálva, vérszegény színészi előadásban. De még ennél is jobban csodálkoztam, amikor a veszprémi publikum a leghíresebb Python-vicceken kacagott felszabadultan, mintha először hallaná őket. Mígnem rádöbbentem, hogy ez bizony így is van: úgy tűnik, az angol komikuscsoport műsorait a mai napig nem ismeri a széles közönség hazánkban, így a Holló színháznak nem évült el a feladata, és igenis lehet létjogosultsága. Bár közepes színvonalon, de régi missziójához híven, meg persze megélhetési okokból, Galla továbbra is kénytelen városról városra járva, megfáradt vándorkomédiásként népszerűsíteni az igét. Pedig én a szuverén magyar abszurdnak és a Repülő Cirkusz gyűjteményes DVD-kiadásának jobban örülnék.