Újabb magyar irodalmi alkotásról forgattak filmet. Szabó István Oscar-díjas és többre hivatott rendező Móricz Zsigmond Rokonok című regényét vitte celluloidszalagra, és gondolta újra a félévszázaddal korábbi verziót.

Tegye a szívére kezét mindenki: ugye, hogy nem sokan vagyunk, akik elolvastuk annak idején gimnáziumban Móricz Zsigmond Rokonok című regényét. Hasznos lehet tehát röviden vázolni a sztorit. A történet a realista hagyományhoz hűen nem túl bonyolult, plusz ehhez hozzávehetjük a két világháború közti népi-falukutató mozgalmat, s így már egyáltalán nem meglepő, hogy a hangsúly is inkább talán az események tényfeltáró jellegére helyeződik.

Zsarátnok alföldi poros-álmos kisvárosában új főügyészt neveznek ki, aki homo novusként és fiatalos idealizmussal veti bele magát a felelősségteljes munkába és egyszersmind a városi közéletbe. Azonban a környezet nem engedi kibontakozni, csak ha Kopjáss is alkalmazkodna a nagyüzemben folyó mutyizáshoz. Kopjáss nem tesz így, és ez bukását is okozza: öngyilkosságot követ el a disznóhizlaldában, és a trágyában hunyja le szemeit.

A történetet egészen röviden így lehetne összefoglalni. Szép dolog kötelező olvasmányokat megfilmesíteni és egyben hálás is: a közönség hosszú távra adott, a színészek és a rendező is megmarad az utókor emlékezetében. Azonban nem hagy nyugodni a kérdés: miért? Miért éppen most kellett megfilmesíteni Móricz regényét? Mit akarhatott ezzel Szabó István, Oscar-díjas rendezőnk? Az ugyanis, hogy semmi sem változott a ’30-as (1800-as, 1945 utáni, stb.)évekhez képest, túl snassz válasznak tűnik, túl földhöz ragadottnak. Az uram-bátyámok és rokonok világa továbbra is él; kapcsolataik révén előbb érvényesülhet valaki, mint képességei révén. De ez közhely, közhelyekből pedig nehéz jó filmet csinálni. És azt hívják abszurdnak.

A Rokonok azonban nem abszurd. Mint történelmi film, a kort és annak hangulatát megfelelően rekonstruálja. Pipafüst gomolyog, óriási mahagóni íróasztal terpeszkedik az irodákban, és minden férfi kalapot visel (hja, a stílusra akkor még adtak). Ezen kívül azonban sok pozitívumot nem lehet elmondani. A kötelezőt hozza, szépen hömpölyög a cselekmény a végkifejlet felé. A főügyész gyerekei csak dekorációként tűnnek föl a vásznon, nem létező párbeszédeket folytatnak velük, mintha pusztán csak le akarná tudni a rendező szerepeltetésüket. Néha el-eltérünk ugyan a regénytől (Kopjáss nem borul össze Móricznál a csábítóval), de amúgy minden a helyén. Egészen a végéig. Az öngyilkosság a semmiből jön, és nem tart sehová. Csak ott van. Nincs kibontva az odáig vezető út, így nem érezni a tragédia súlyát sem. Kopjásst nem tudtam sajnálni, és bukását sem éreztem az új eszmék összeomlásának. Meghalt, na bumm, van ilyen.

Ami elviszi a filmet, azok a színészek. Lehetnének. Oleg Tabakov, a polgármester, szó szerint testhez álló szerepet kap, de mellékszerepéből nem tud kitörni. Marozsán Erika csábít, csábítgat, de valahogy nem az igazi. Csányitól a megszokott, tinilányok-öröme kisfús mosolygáson kívül néha látunk valamit felvillanni, de ő sem járul hozzá valami extrával a filmhez. Eperjes már a Hídemberben is csak a bolondot tudta hitelesen alakítani, s most is csak a már-már hozzánövő ripacs és nemzet bohóca látható tőle. Pindroch lelkesen rohangál, aggodalmas kifejezést ölt, amikor kell, de róla is ugyanazt lehet elmondani, amit Tabakovról (az összehasonlítás persze itt egyben dicséret is lehet).

Viszont meg kell követnem a feleséget alakító Tóth Ildikót. Bevallom, amikor a Jadvigában láttam először, nem tetszett. De valójában ahogy a Rokonokat, úgy a Jadvigát is ő cipeli a hátán. Rendben, nem egy kimondott démoni szépség, inkább az a típus, akihez a családanya és/vagy feleség szerepe sokkal közelebb áll. És ebben kitűnő. Nincsenek fölösleges gesztusok, oda nem illő kiszólások, teljes természetességgel viseli a kosztümöket, tud sírni és tud hihetően nevetni. Csányi próbál hozzá felnőni, egy-két jelenetben sikerül is neki, de Tóth Ildikó az egész filmben hiteles. Szóval jó, na.

A filmet mindent összevetve szerintem érdemes megnézni. Maradandó lehet, már csak témaválasztását tekintve is. Meg a női főszereplő miatt. Meg, hogy nem szerepel benne korunk új színészfejedelme, Gesztesi Károly… Ja, de, ő is föltűnik a városházán. Akkor, hogy még mi miatt, azon bizony kicsit többet kellene gondolkodnom.