Nyáron kirajzanak

Csaknem kétezer ellenőrzést tartott az elmúlt évben a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség. Ebből ötszáznál is több volt a vendéglátóüzletek száma, 59 százalékukban találtak is kifogásolnivalót a fogyasztóvédők.

Sok vendéglátóst foglalkoztat a kalkuláció és gyártmánylap kérdése, a pályázati lehetőségek és fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ugyanis zsúfolásig megtelt tegnap a kamara konferenciaterme a vendéglátó-ipari fórumon. Mitev Hrisztó, a fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatóhelyettese elmondta: országos vizsgálatok keretében ellenőrizték az árakat, a fiatalok kiszolgálását, az idegenforgalmi főszezonban pedig fókuszba kerülnek a frekventált üzletek és a cukrászdák is. A főidényben és a cukrászdákban végzett ellenőrzések összesítéséből kiderült: a vásárlók tájékoztatásával kapcsolatban a leggyakoribb hiányosságokat a panaszfórumok megjelenítése okozta.

A mérésügyben, dokumentációban a mérőeszközök hitelesítésével és a gyártmánylappal kapcsolatban merültek fel leginkább problémák. Az élelmiszer-biztonság tekintetében a lejárt élelmiszerkészlet miatt született a legtöbb bírság: 209 ellenőrzött üzletből 34 esetben találtak lejárt szavatosságú termékeket. A fagylalt és a jégkrém vizsgálatakor a jeges édesség 72 órán belüli, valamint lágyfagylalt 12 órán belüli kiszolgálásával akadtak főként gondok. Javuló tendencia figyelhető meg ellenben az élelmiszer-biztonsági rendszer, a HACCP terén, ugyanis az erre vonatkozó vizsgálatkor kiderült: a 232 vizsgált üzletben mindössze kilenc helyen nem vezették még be. Az országos vizsgálati program szerint az idegenforgalmi főidényben az idén is fokozott ellenőrzésre lehet számítani, ám kibővített üzletkörrel. Nyáron tehát nemcsak a vendéglátó-ipari üzletek, hanem az ajándék-, divatáru-kereskedések és az élelmiszerboltok is számíthatnak a fogyasztóvédők megjelenésére.

Pályáznának, de nincs mire - nagyjából ezzel a mondattal összefoglalható az az előadás, amelyet dr. Molnár Ferenc tartott. A kamarai tanácsos ugyanis elmondta: jelenleg egyetlen olyan pályázati kiírás sincs, amely a vendéglátóiparban dolgozókat segítené. Tavaly óta él azonban két informatikai fejlesztésre vonatkozó, tevékenységsemleges pályázati lehetőség, itt azonban ötvenszázalékos önrész mellett minimum nyolcmillió forintra lehet pályázni. Kérdés azonban: legalább 16 millió forint értékű informatikai fejlesztésre melyik kisvállalkozásnak van szüksége? (napló)

Rovat: