A választások közeledtével talán nem árt újra és újra helyre rakni, hogyan is zajlik a voksolás tulajdonképpen. Az alábbi rövid összefoglaló ezt volna hivatott tisztázni.

A modern demokratikus berendezkedésű államokban az állampolgárok közvetett módon, választott képviselők útján gyakorolják a hatalmat. A képviseleti rendszer tekintetében alapvetően két rendszer létezik: az egyéni képviselőkön és a pártlistás voksoláson alapuló szisztéma. Az első inkább az angolszász demokráciák sajátossága. Itt a választópolgárok egy-egy választókörzetben egyéni képviselőjelöltekre szavaznak, s az jut be az országgyűlésbe, aki a legtöbb szavazatot kapta. A többiek kompenzáció nélkül maradva elveszítik a rájuk érkezett szavazatokat („first-past-the-post-system”, vagyis az első, és utána a többiek). A másik rendszerben kizárólag pártlistára szavaznak a választók, és az egyes pártok a szavazatok megoszlásának arányában kerülnek be az országgyűlésbe. Ilyen rendszer élt a második világháborút követően hazánkban is – a rövid demokratikus közjáték periódusában.

Mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Az angolszász rendszer előnye az, hogy minden választópolgár láthatja és nyomon követheti, körzetének képviselője az országgyűlésben miként végzi megbízatását. Hátránya az, hogy elsősorban a nagyobb pártoknak kedvez, így igen alkalmas a kétpárti politikai váltógazdaság kialakítására és fenntartására. Két nagyobb párt működik Nagy-Britanniában (a munkáspárt és a konzervatívok) és az Egyesült Államokban is (demokraták és republikánusok). Itt szélsőséges esetben előfordulhat az is, hogy az összes szavazat 51:49 % arányban oszlik meg a két nagyobb párt között, mégis az egyik akár 100%-ot is szerezhet, ha képviselőik minden egyes körzetben akár csak egyetlen szavazattal is többet kaptak ellenfeleiknél. A listás rendszer előnye, hogy a kisebb pártok is mandátumhoz juthatnak, hiszen itt arányos a képviselet. Hátránya, hogy a pártok tetszőlegesen állíthatják össze pártlistájukat, olyan politikusokat is jelölve, akik egyébként esélytelenek lennének népszerűtlenségük miatt egy egyéni választókerületi megmérettetésre. Nem nyomon követhető továbbá a bejutott képviselők tevékenysége sem az egyes képviselők területenkívülisége folytán.

A magyar választási rendszer a kettő ötvözete alapján készült a rendszerváltás során. A 386 országgyűlési képviselő kisebb része egyéni körzetből, nagyobb része listáról kerül be a parlamentbe, de a két rendszer aránya közel 50–50%-os. Következésképp a szavazás első fordulójában minden választópolgár kétszer szavaz: egyszer a pártlistára, egyszer pedig a választókörzetének megfelelő egyéni jelöltekre. Második választási fordulóra csak abban az esetben kerül sor, ha az adott választókörzetben az egyik egyéni képviselőjelölt sem érte el az 50%+1 szavazatot (eredménytelenség), vagy nem szavazott érvényesen a választókörzet szavazásra jogosult választópolgárainak 50%+1 tagja (érvénytelenség). A második körben csak az első forduló legfeljebb három legeredményesebb egyéni jelöltje közül lehet választani, és ilyenkor a matematikailag legtöbb szavazatot besöprő jelölt nyer, az eredményességi kritérium itt már nem él. Listás szavazásnál eredményességi kritérium nincs, csak érvényességi. 1990 óta második fordulóra Magyarországon csak egyéni jelölteknél került sor.

Sajátossága még a rendszernek, hogy elveszett szavazatok gyakorlatilag nincsenek; ezt elsősorban a nagyobb pártok sulykolják a szavazókba. Ugyanis azokat a szavazatokat, amelyeket olyan egyéni képviselőjelöltekre adtak, akik végül nem kerültek be a parlamentbe, az úgynevezett kompenzációs listán hozzácsapják – mint töredékszavazatokat – a listás eredményekhez.

Másik sajátossága a rendszernek, hogy a pártlistáknál bekerülési küszöböt határoztak meg 5%-ban, ezzel próbálván elejét venni kisebb és jelentéktelenebb pártok bejutásának, s ezzel párhuzamosan az országgyűlés hatékonyságát vélték elősegíteni. Szélsőséges esetben persze az is előfordulhat akár, hogy egy kisebb párt nem kerülne be az országgyűlésbe, mivel a listás szavazatoknál kevesebb mint 5% voksolt rájuk, de mindegyik egyéni választókerületben győzedelmeskedett.

Természetesen a kép ennél bonyolultabb. A közvélemény-kutatásokban olvasható adatokra mint a listás eredményt megjósoló statisztikára érdemes csak tekinteni, az egyéni képviselőjelöltek révén a választási eredmény akár meg is fordulhat. Ez történt 2002-ben is, amikor a most kormányzó nagyobbik párt az első fordulóban a listás helyek alapján nagyobb győzelemre számított, de végül, köszönhetően a nagyobbik ellenzéki párt saját szavazóit mozgósító kampányának, a vártnál kisebb többséget szerzett. Így fordulhatott elő az a szánalmas helyzet, hogy a választások után mindegyik párt a saját győzelméről beszélt. A két kisebb párt örült a bejutásnak: az SZDSZ listán, az MDF a Fidesz-szel közös listán és egyéni jelöltjei révén került be. A két nagy párt pedig megosztozott a listán (MSZP), és az egyéni választókerületekben (Fidesz) aratott győzelmen. Ilyen szempontból értelmetlen a szavazatok számának abszolút számát vizsgálni.

De, gondolom, ez idén sem lesz másképp. A bejutók nem lesznek egyszerre vesztesek is. Sőt…