Eredményes év a rendőrségen

Az elmúlt évben 13 555 bűncselekmény vált ismertté, ami a tavalyi 13051-hez képest 3,8 százalékos emelkedés.

A kapitányságok adatait összehasonlítva kiderül, hogy a bűncselekmények száma Pápán, Várpalotán, Balatonfüreden csökkent, míg Ajkán, Tapolcán, Veszprémben és Balatonalmádiban növekedett. Csökkent a személyek elleni erőszakos esetek száma (513-ról 500-ra). Ezen belül kismértékű emelkedés tapasztalható Ajkán, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A bűncselekmények jelentős hányada az enyhébb vétségek közé tartozik, ezen a területen erőteljes emelkedés tapasztalható, hiszen míg 2004-ben 7941-et jegyeztek fel, tavaly már 8702-öt.

Csökkent a vagyon elleni, illetve az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények aránya. A statisztika kitér arra is, hogy a 13 555 bűncselekményből 9162-t városban követtek el. Emelkedett a szervezetten elkövetett bűncselekmények száma: a szám-arányát tekintve Ajka és Veszprém áll az első két helyen. Az ismertté vált bűncselekmények közül minden negyediket közterületen követték el, ugyanakkor ezen a területen is csökkenés tapasztalható. Emelkedett a fiatalkorú és ifjú felnőtt, míg csökkent a visszaeső, a büntetett előéletű, a gyermekkorú és az utazó bűnözők aránya. Kevesebb bűncselekményt követtek el tavaly alkohol hatása alatt, mint 2004-ben, ugyanez fordítottan igaz a kábítószeres befolyásoltságra. A pápai, a tapolcai és a füredi kapitányság területén nem történt emberölés. Hét alkalommal indítottak nyomozást nemi erőszak miatt, 18 esetben önbíráskodás, 46 alkalommal rablás megalapozott gyanúja miatt. Összességében csökkent a hivatalos és közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett támadások száma (29-ről 22-re), viszont ezen belül 10-ről 12-re emelkedett a rendőrök ellen elkövetett bűncselekmények száma.

A nyomozás és a felderítési eredményesség is növekedett tavaly a 2004-es adatokhoz viszonyítva. Legjelentősebb mértékben, tíz százalékot meghaladóan Balatonalmádiban növekedett, míg a felderítési eredményesség emelkedése Ajkán, Balatonalmádiban és Tapolcán érte el vagy haladta meg a tíz százalékot. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a nyomozás eredményességében és a felderítésben a statisztika szerint Várpalota van az élen.

A 2004-es adatokhoz képest 15 százalékkal növekedett a balesetek aránya tavaly. Ezen belül viszont hét és négy százalékkal csökkent a halálos kimenetelű és súlyos sérüléses balesetek száma. A könnyű sérüléses kategóriában jelentős, 31 százalékos emelkedés tapasztalható. A baleseti okok között továbbra is a sebesség helytelen megválasztása, a kanyarodásra vonatkozó szabályok be nem tartása, az elsőbbségi jog meg nem adása szerepel. Ittas állapotban összesen 89 balesetet okoztak, amely a balesetek 10,6 százaléka. A közterületi állomány 2005-ben csaknem 30 ezer személlyel szemben szabott ki helyszíni bírságot, amely összege 166,7 millió forint volt. (napló)

Rovat: