Több ügy, ugyanannyi pénz a bíróságokon

Másfélmilliárd forintra lenne szüksége a bíróságoknak, hogy ne csak az ügyszám legyen több, hanem az ügymenet is gyorsabb. A Legfelső Bíróság elnöke, Lomnici Zoltán veszprémi sajtótájékoztatóján elmondta: két év alatt csaknem tíz százalékkal több ügy érkezett a bíróságokra. A tavalyi egymillió 250 ezer ügyből 400 ezer polgári és büntetőperes ügy, több mint 800 ezer pedig cégügy, felszámolási és végrehajtási eljárás. Tovább >>>

A magyar bíróságok számítógépes ellátottsága csak 80 százalékos ez idő szerint, a húszszázaléknyi további fejlesztéshez másfélmilliárd forintra lenne szükség, amit uniós támogatásból szeretnének megszerezni.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta: bíróságainkon hat hónap alatt fejezik be az ügyek nagy többségét, de 1200 fölött van az öt évet meghaladó, befejezetlen ügyek száma. Egyébként a bírósági eljárások egyszerűsítésére az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 30 oldalas dokumentumot készített, amely majd az új összetételű parlament asztalára kerül.

A Legfelső Bíróság elnöke a Veszprém megyei összbírói értekezlet sajtótájékoztatóján közölte: a bírósági székházak felújítására idén két és fél, három milliárd forint jut. (mr)

Rovat: