Környezetvédelmi találkozó

Környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek találkozójára kerül sor a hétvégén a Simonyi általános iskolában. Tovább >>>

A 16. alkalommal megrendezendő rendezvény a zöld civil szervezetek legmagasabb szintű döntéshozói fóruma. Az idei program kiemelten foglalkozik a hazai politikai élet környezetvédelmi tevékenyével és egy közös fórumra várják a kormányzati pártok képviselőit.

Külön előadás foglalkozik a génmódosítás és a bioélelmiszerek egészségre gyakorolt hatásaival, majd a szombati napon összesen 23 témában (pl. Erdőt vagy természetet?, Környezetbarát beszerzés, Fenntartható lehet-e egy vállalat?) vehetnek részt műhelybeszélgetéseken az érdeklődők.

Szó lesz arról, milyen hatást gyakorolt a hazai civil szervezetekre az EU-hoz való csatlakozás és Simon Hickmott (East-Sussex County Counsil, Nagy –Britannia) előadását hallgathatják meg a jelen lévők a civil szervezeteket érintő forrásszerzés műhelytitkairól.

A rendezvényt március 10-én, pénteken 15 órakor Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter nyitja meg, a rendezvény szombati napjára pedig a norvég nagykövetasszonyt várják díszvendégként a szervezők.

További információ a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület honlapján kapható.

Rovat: