Költöztek az alaszkai fehér farkasok

Az állatkert fehér farkasai márciusban elköltöztek, de nem egy másik állatkertbe. Az új otthonuk ugyanis a medvekifutó lett, ahol Dömével és Katával, a két kamcsatkai medvével fognak társbérletben lakni.

A medvekifutó domborzati körülményei lehetővé teszik ezt a fajta együttélést, az alsó rész a sziklás terepen nehézkesebben mozgó medvék, míg a meredek felső részt a jóval ügyesebb farkasok fogják uralni – olvasható az állatkert hírlevelében.

Az állatkertekben egyre inkább terjed a különböző fajok együtt tartásának gyakorlata. Ennek oka nem a helyhiány, hanem az, hogy az ilyen kifutókban az állatok kevesebbet unatkoznak, több az interakció és a szociális kapcsolatok is erősebbé válnak. Természetesen ez nem járhat túl sok stresszel az állatok számára, olyan fajokat kell kiválasztani, amelyek megszokják és elviselik egymás jelenlétét.

Az alaszkai fehér farkasaink viszonylag szelídek, be lehet menni a közéjük a kifutójukba, ami megkönnyítette az elaltatásukat. A belövés után gyorsan átszállították az állatkert dolgozói őket új helyükre.

Rovat: