Sorozatunk következő interjúját Kőműves Judittal, a városi ifjúsági és civil referenssel készítettük, aki Európában több példát látott jól működő ifjúsági központokra. Ezek működéséről, programjairól, felépítéséről beszélgettünk.

Index: – Többször jártál külföldön. Milyen jó példákkal találkoztál?

Kőműves Judit: – Első meghatározó élményem az ifjúsági házakról 1999-ben ért, mikor is Angers-ban (Franciaország) tanultam, és ott az egyetemi táncművészeti csoport tagja lettem. Minden kedden egy aulában próbáltunk, éjfélkor mi zártuk a házat (szó szerint mi zártuk). Egyszer orvoshoz kellett mennem, akkor meglepő módon ugyanabba az épületbe irányítottak. Ekkor láttam csak, hogy napközben mi minden zajlik az aulát övező ajtók mögött: ifjúsági orvos, pszichológus, dietetikus, pályaválasztási tanácsadó rendelt napközben, délutánonként pedig más és más foglalkozások zajlottak – no nem az irodákban, rendelőkben, csak az előtérben, de a két merőben más jellegű funkció nem zavarta egymást.

Index: – Tavaly eljutottál Belgium flamand részére.

KJ: – Igen, az ICSSZEM tanulmányútján vehettem részt. Több ifjúsági házat láttunk, bár elsősorban kis településekét. Fontos, hogy a nagyobb városok másként működnek nálunk is, külföldön is. Egy Brüsszel környéki községben élt egy festő, aki az ötvenes években a városra hagyta a házát, hogy ott alakítsanak ki valamit a fiataloknak. Egy alkotóműhelyt és egy bulihelyet hoztak létre elsőként, aztán az évek során egyre több minden került a házba: még két műhely, képregénysarok a várakozó gyerekeknek. Célszerű volt itt kialakítani a nekik szóló információs és tanácsadó helyiséget is. A gyerekek, fiatalok felnőttek lettek, és ragaszkodtak a házhoz. A subázás csínját-bínját már kitanulták huszonéves korukig, ezért szőni kezdtek És a szövők közül sokan nagyik már, és ők azok, akik az unokát a kézműves foglalkozásokra viszik.

Index: – Ha jól értem, akkor ez inkább gyerekház.

KJ: – Igen, ezekkel a programokkal a kamaszokat már nem nagyon lehet megfogni. Pont ezért találták ki a ház munkatársai a padlásszoba klubot. Itt egyszerre 10–12 lányt vagy fiút fogadnak, és velük beszélgetnek minden olyan dologról, ami csak egy ennyi idős fiatalt érdekelhet: pasik/csajok, családi problémák, drogok stb. A szobában egy stúdió is van, ahol tavaly egy különleges CD-t készítettek. Belgium kis ország, és a flamand nyelvet egyre kevesebben beszélik, főleg a főváros közelében. Kulturális örökségvédelem címén versenyt hirdetett az ottani oktatási minisztérium, amelyre modern "dalokkal" lehetett nevezni. A padlásszoba klub fiataljai is neveztek persze rap- és hip-hop számokkal. Ezekről tudjuk, hogy nemcsak divatos, hanem szövegközpontú zenei irányzatok. Tehát a verseny elérte a célját. Viszont nemcsak az ebből készült CD született itt meg – ami a településen kézről-kézre járt –, hanem ennek nyomán számos koncertet adtak a környéken a fiatalok, és vannak, akik azóta is együtt zenélnek. Nem beszélve arról a további fontos eredményről, hogy a bevándorló – elsősorban fekete – fiatalok is sikeresnek érezhették magukat, javult a velük való együttműködés.

Index: – Kanyarodjunk folyamatos működés kérdése felé. Ki tartja fenn ezeket az épületeket? Hány munkatárssal dolgoznak ezek a helyek?

KJ: – Flandriában az ifjúsági minisztériumhoz kétévente kell pályázni a hasonló helyek fenntartására. Ez folyamatos működést tesz lehetővé. És ami nagyon fontos: kiemelt programként kezelik az ifjúsági közösségi terek fenntartását. Magyarországon sem ez, sem az nem adott. Belgiumban a fenntartás több helyen úgy működik, hogy a város egy épületet bíz egy vagy több ifjúsági szervezetre vagy a helyi ifjúsági tanácsra, akiknek csak a programokra valót kell összepályázniuk, kigazdálkodniuk, mert a rezsit szintén az önkormányzat állja. A munkatársak átlagban 25–30 évesek, és állandó személyzet sem mindig van. Gazdasági ügyeket az a szervezet végzi el, amelyre rábízták a házat, a takarítást sok helyen maguk a fiatalok intézik. Nagyon sok önkéntes munkaórát fordítanak a fiatalok az itt megvalósuló programokra.

Index: – Belgiumban azért nagyobb a civil szervezetek múltja, és az életszínvonal is jócskán különbözik a magyarországitól.

KJ: – Akkor mondok más példát. Tartuban, észt testvérvárosunkban hét ifjúsági ház működik, ebből kettőt tart fenn az önkormányzat, és ötöt civil szervezetek. Észtországban 1992-től van demokrácia, de náluk sikeresebb volt az átalakulás. Tartu belvárosában hasonló stílusúak a házak, mint nálunk az Óváros téren. Szinte mindegyik épület aljában találunk egy galériát, klubot vagy más közösségi helyiséget. Egy ifjúsági szervezet DJ iskolát és tánciskolát működtet (a DJ-k jellemzően fiúk, a táncosok meg inkább lányok). Szereztek egy klubot maguknak, ahol a két csapat összejöhet. Nagyon jó hely, az egyik főtérről nyíló utcában. Vagy egy másik példa Tartuban: az Anne Ifjúsági Központ. Egy kétszintes házat kapott egy lakótelepen egy ifjúsági szervezet. Úgy alakították ki a berendezést, hogy csak úgy is be lehessen menni, párnákon heverészni, beszélgetni, falat mászni, netezni, mellette pedig – ha segítségre van szüksége valakinek – akkor elérhetők legyenek a szakemberek. A ház késő délutántól este tízig tart nyitva. De csak minden másnap, mert erre van elegendő forrásuk, a működtetés ott is komoly nehézségeket okoz.