A Valentin-nap alkalmából tartott rendezvény vendége volt Torres Dani a Balaton Plazában a napokban. A Megasztár második szériájának talán legnagyobb rajongással körülvett fiatalemberét a fellépése előtt kaptuk el, s beszélgettünk vele többek között sztárságról, zenéről, folytatásról.

Mennyire vagy beteges alkat?

Meglepő kérdés. Nem igazán jellemző rám. Jobban szeretem magam egészségesen tartani. Persze előfordulnak betegségek.

Szinte minden veled készült interjúban megkérdezik: hogy vagy?

Így valóban jobban hangzott a kérdés.

Mióta foglalkozol zenével?

Már kiskoromban figyeltem édesapámat, ahogy gitározik, énekelget. Ez egész életemre szóló meghatározó élmény maradt.

Ecuadorban születtél. Mikor jöttetek Magyarországra?

1988. decemberében, ekkor hat éves voltam.

Mi adott nagyobb lendületet a karrierednek, az, hogy képernyőre kerülhettél a Megasztárnak köszönhetően, vagy a kiesésed pillanata, esetleg a nemrégiben megjelent lemezed?

Soha nem elemeztem a helyzetem. Nem bírok választ adni erre a kérdésre, nekem ezek állomások voltak. A lemezt már régóta szerettük volna elkészíteni, amire most lehetőséget kaptunk. Arról, hogy pontosan milyen hatással van a karrieremre, gőzöm nincs. De nem is foglalkozom ezzel. Ami engem érdekel, az konkrétan a zene. Nem törődöm azzal, hogy ez mit jelent, vagy mit jelenthet két év múlva.

Az, hogy ebből meg lehet-e élni jelenleg, teljesen másodlagos?

Így van. Szerencsére most ebből élünk – a „megás” társaimmal együtt.

Mindig kikéred magadnak, ha valaki sztárnak nevez.

Nem érzem magam sztárnak, ezt az egész sztárság kérdést – mint intézményt – nem igazán csipázom. Nem igazán értem, miért kell magasba emelni egy embert azért, mert valamit tett. Lehet baromi jó, lehet úgymond befogadni, értékelni, jó, ha ad valamit az életednek, de hogy emiatt az ő személyiségét sztárolják…? Nem feltétlenül értek vele egyet. Igazság szerint az emberek nem is a személyiséget próbálják meg ilyenkor értékelni, hanem a kialakult képet az adott emberről, amibe esetleg nem is fér bele.

Nálad ugyanaz a kettő? Önmagadat adod a színpadon is?

Ez a lényege. Nem szeretek szerepet játszani. Semmi más nem izgat, csak hogy felmegyünk a színpadra és muzsikálunk.

Egyedül vagy csapatban jobb fellépni?

Egyértelműen a zenekarral. A szóló fellépéseket is szeretem, de ezeket inkább arra fordítanám, hogy a zenekarral minél több helyre jussunk el. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy állomása a dolgoknak, ezt is meg kell csinálni.

A Megasztár második szériájának vége felé szavaztak ki. Négyen léptetek fel azon az estén. Érezted, hogy esetleg te következel?

Nagyon nagy magasságból tojtam rá. Nem igazán érdekelt, hogy mikor esem ki.

Mit kap, aki megveszi a lemezed?

Pont olyan lett, amilyennek szerettük volna. Addig dolgoztunk rajta, amíg meg nem felelt számunkra. Leültünk, írtuk a nótákat, a dallamokat. Senki nem szólt bele Závody Gáboron, a lemez producerén kívül. Úgy éreztük, ő a zenekar hatodik tagja. Nagyon jó ötletekkel szolgált. Sokan mondják, jobb lett volna, ha a latinos vonalra állok rá, rengetegen azonosítanak ezzel – talán az első Megasztáros fellépésemnek köszönhetően. Ám kamaszkorom óta rockot játszom, s a rockot szeretem. Mellette persze reggae és latin dallamok is kerültek az alapvetően rockos lemezre.

Az új Megasztár fordulót figyelemmel kíséred?

Amikor tudom, igen. Bár kevés időm van, hogy leüljek a tévé elé.

Szerinted ennyi „megasztárt” elbír az ország?

Gőzöm nincs. Megvannak az adott emberek, piackutatók, elemzők, akik ezt megmondják. Meg vagyunk bélyegezve, hogy a semmiből törünk előre, de ez minket nem érdekel.

Elkerülhetetlen kérdés: hogyan kezeled a több ezer tini rajongását, szerelmét?

Nem kezelem sehogy. Vagyok, akik vagyok. A legtöbb csatornán elmondom, hogy ők szerintem kialakítottak egy képet rólam, ami nem feltétlenül felel meg a valóságnak. Nem belém szerelmesek, hanem abba a sztárképbe, amit kialakítottak rólam.

Könyv alakban is megjelentél, amiről sokan azt hiszik, te írtad.

Aki megnézi a borítóját, hamar rájön, hogy Herczeg Sára és Kirády Attila készítette. Vágták már a fejemhez, hogy mit írogatok magamról. Annyi közöm volt hozzá, hogy engem interjúvoltak meg. Azért támogattam, mert olyan témaköröket érintettünk, amelyeket egy normális újság sem kérdez meg, mert nem akar arról írni.

Sokan próbálnak negatív képben feltüntetni.

Terjeng egy e-maillel, amiben két kép található egy koncertünkről. Az egyiken úgy látszik, mintha hatalmas tömeg lenne, a másikon egyértelmű, hogy a nézőtér nagy része üres. Ez azért vicces nekem, mert aki zenél, pontosan tudja, hogy nem minden helyet lehet megtölteni. Ez egyébként egy hatalmas szombathelyi művelődési házban történt, ahol kevesebb mint kétszáz ember jött el a koncertünkre. Ilyen van. Aki ott volt, egy nagyon jó bulin vett részt.

Van egy saját internetes naplód, amibe bárki belenézhet.

Jó fórumnak találom, beleírhatom, milyen napom van, mint bárki más. Mellette megjelenhetnek a fellépések helyszínei, árai. Közvetlen érintkezésbe lehet lépni az emberekkel.

Kritikát is kapsz?

Kevés az építő jellegű kritika, de ott van a családom, barátaim, akik megmondják, ha valami jó vagy rossz.