A részképességzavaros diákok helyzete az utóbbi években rendeződött az általános iskolai oktatás szintjén, Veszprémben ki is dolgozták ennek intézményesült rendszerét. A középiskolákban azonban még nem megoldott a magatartás- és tanulászavaros diákok oktatásának problémája. A kérdésről Schultz Zoltánnal, az önkormányzat oktatási irodájának vezetőjével beszélgettünk.

Index: – Az oktatási irodán miként találkoznak a középiskolás korú magatartás- és tanulászavaros diákok problémájával?

Schultz Zoltán: – Általában úgy szerzünk tudomást az esetekről, ha valamelyik intézményben olyan döntés születik, amely ellen például a szülő fellebbez. Középiskolai szinten nincsen olyan intézménye a városnak, amelyik kimondottan magatartás- illetve részképességzavaros gyerekekkel foglalkozna, így alapvetően az ifjúságvédelmi felelősök találkoznak ilyen gyerekekkel és problémáikkal, illetve a nevelési tanácsadó adhat ki valamilyen részképességzavar megállapítását bizonyító hivatalos iratot. Ezek után kérvényt lehet benyújtani az intézmény igazgatójához, hogy például felmentést kaphasson a diák az adott tárgy osztályozása alól. Meglátásom szerint a rendszernek ez az oldala jól működik.

Index: – De a magatartászavarosokkal hogyan tudnak foglalkozni az iskolákban?

SchZ: – Ez a kérdés sokkal nehezebb. Ebben az esetben is a nevelési tanácsadó adhat ki szakvéleményt. Valójában az esetek sűrűségére nincs konkrét rálátásunk, csupán statisztikai adatok szintjén, vagy az év végi beszámolóban jelzik az igazgatók, hogy ilyen jellegű problémák merültek fel az iskolában. Az önkormányzat úgy tud segíteni ebben a kérdésben, hogy iskolapszichológusi és ifjúságvédelmi felelős státuszt biztosít az intézményeknek. A városban például a Táncsics Mihály Szakközépiskolában tartanak részképességzavaros és magatartászavaros gyermekek számára külön foglalkozást. Az a tapasztalat, hogy nem jön össze az egy osztálynyi gyerek. Zircen is létezik hasonló próbálkozás, úgynevezett felzárkóztató oktatás szervezésére, de ismereteim szerint ott is nagyon nehezen biztosítható a megfelelő csoportlétszám.

Index: – Ennek mi lehet az oka? Ennyire jó, vagy ennyire rossz a helyzet?

SchZ: – A fő oka az lehet, hogy nem nagyon jutnak el a középiskoláig az ilyen problémával rendelkező gyermekek. Viszont egész biztosan meg fog változni a helyzet a 18 éves korig tartó tankötelezettséggel – nagyobb számban jelennek majd meg a középiskolákban ezek a diákok, és ez egész biztos ki fogja kényszeríteni, hogy lépjenek az intézmények. Három-négy éven belül jelentős, megoldandó problémát fog jelenteni ez a kérdés.

Index: – Mit lehet tenni?

SchZ: – Szerintem igazán bejáratott rendszer nem létezik. A középiskolák szintjén nagyon sokféle a kínálat, nem lehet egy külön intézménybe terelni a problémás diákokat, tehát a hagyományos osztályokban kellene maradniuk, és emellett kellene idővel minden intézményben valami pluszt nyújtani a számukra.

Index: – Pályázni lehet a hagyományostól eltérő oktatási formákra?

SchZ: – Igen, léteznek olyan kiírások, amelynél az intézmények kimondottan részképesség- és magatartászavaros gyerekek számára szervezett oktatási formákra, illetve az oktatásukhoz szükséges speciális programok írására pályázhatnak.

Index: – Kapcsolódik ehhez speciális típusú pedagógus továbbképzés?

SchZ: – A pedagógus továbbképzésben is megjelennek ilyen jellegű kiírások. Sőt, költségvetési irányból is próbálják nyomni a közoktatást afelé, hogy ne szegregáltan kezeljék a problémás diákokat. Persze ahhoz, hogy elfogadott integrált oktatás folyhasson, a pedagógusok és a társadalom szemléletének is jelentősen meg kell változni. Léteznek konfliktuskezeléssel foglalkozó tanári továbbképzések, amelyeket az ismereteim szerint több városi középiskolában is igénybe vettek.

Index: – Mit gondol, a magatartászavarral küszködő „nehéz” diákok problémájával megfelelő szinten foglalkozik a szakma?

SchZ: – Az eltökéltség megvan hozzá, és minisztériumi szinten is tolják efelé az intézményeket, de a helyzet nem fog megváltozni egyik évről a másikra. A probléma a felszínre került, sokáig takargatni nem lehet. Akad példa néhány komolyabb kísérletre, máshol egyedi jelleggel foglalkoznak ezzel a problémával – egy biztos, a közeljövőben választ kell találni a felmerülő kérdésekre. Korábban a képességzavaros és sajátos nevelési igényű gyermekek problémája volt hasonló, egy idő után nem lehetett tovább várni, cselekedni kellett. Például a sajátos nevelésigény kérdéskörében az általános iskolák szintjén Veszprémben kielemeztük, hogy az adott intézmények korábban milyen típusú gyerekekkel foglalkoztak, hosszútávon mire van lehetőségük, hol érdemes kiépíteni egy-egy részterületre a feltételeket. A felépített rendszer meg is jelent az általános iskolai felvételi tájékoztatóban – a szülők láthatják, melyik iskolában milyen részképességzavarral, sajátos nevelési igénnyel küzdő gyermekek oktatására specializálódtak. Tehát intézményesült a forma. Az iskolák ehhez kapnak gyógypedagógiai asszisztenst, és az oktatási alapban képeztünk egy olyan részegységet, amely a kimondottan ilyen gyerekek fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzésére fordítható.

Index: – Tehát az intézményesített rendszer elfut nyolcadikig, és ott véget ér a történet?

SchZ: – Jelen pillanatban igen. A középiskolákban mások az igények, nehezebb a probléma megoldása, és még nincsen igazán követendő recept. Ennek ellenére úgy látom, hogy minél gyorsabban intézményesülnie kell a középiskolás korú magatartás- és tanulászavaros diákokkal történő foglalkozások rendszerének. Meg kell állapodni az intézményekkel, külön programot kell írni, biztosítani kell a személyi feltételeket. Ez nem kis pénz, s az önkormányzatnak anyagilag a program kiépítése és fenntartása mellé kell állnia. Mindez nem egyszerű feladat, de úgy gondolom, az intézmények lassan elfogadóbbak lesznek, mint a környezet – bele is kényszerülnek ebbe a szerepbe.