Felszabadító hatású volt. Mostanában keveset hallgatok népzenét, komolyzenét, mégis, szinte minden dal alatt tetőtől talpig libabőrös lettem. A Sebő-együttes koncertjét február 7-én este élvezhettük a Latinovits Játékszínben.

Az este során sokat megtudhattunk a magyar költők és a népzene kapcsolatáról, lírikusaink népdalritmusra írt verseiről, amelyekből az együttes jó néhányat el is játszott nekünk. Hallhattunk bolgár népdalra írt Nagy László-verset, Balassit eredeti dallamra énekelve, sok-sok népdal ihlette költeményt a tavaly száz éve született József Attilától, akiről különösen sokat mesélt Sebő Ferenc – hogy regösének-monográfiát olvasott, a Hetediket a Kalevala ritmusára írta, kívülről tudott rengeteg népdalt, és ezek dallamára szerzett verseket is. A művészek magánemberként is elénk sorjáztak, csak úgy repkedett Ferenc szájából a sok Attila, Laci, Gyula (Illyés), Flóra (Kozmutza)…

A közönség értően bólogatott a dalok ütemére, a rajongók együtt is énekelték a dallamot, többen lábukkal verték a ritmust. Szinte sosem jutunk közösségi élményhez, ahol önszántunkból, jókedvűen együtt végzünk valamilyen tevékenységet. A közönség háromnegyede simán táncra perdült volna, ha szabad tér lett volna hozzá. Érezni lehetett a levegőben, hogy na, most – most majdnem olyan, mint régen a faluban, játszik a banda, mi meg táncra kelünk. Ha konkrétan nem is, de legalább lélekben kitáncoltam magamat.

Sebő lelkünkre kötötte, hogy énekeljünk, ne mondjunk le róla, hiszen ezáltal kiénekeljük fájdalmunkat, megkönnyebbülünk. Már nem tartozunk semmilyen közösséghez, még a családhoz se sokszor, pedig annyi tapasztalatot, segítséget vesztünk el ezzel. Sehol sem regenerálódunk. Hol sírják, táncolják el a felnőttek örömüket-bánatukat? Aznap este a Sebő együttes énekelt helyettünk.

„Szól a szellő, szól a víz, / Elpirulsz, ha megérted. / Szól a szem és szól a szív / folyamodnak teérted” (József Attila: Rejtelmek).

Száll a dal, mossa, mossa le szívünkről a bánatot.

Kapcsolódó oldal: www.rejtelmek.hu