A Bajla „Köztünk vannak” jelen epizódjában a betűk mellett a képi világ segítségével ismerkedhetünk főszereplőnk élettörténetével, bepillantva a gyermekkorba, a zsenge ifjúkor bizsergető bugyraiba és – természetesen – a választott hivatás nyújtotta örömökbe és kihívásokba is.

imádom a fejfedőket. a sapkák, kalapok szeretét még gyerekkoromból hoztam magammal, azóta is tart ez az imádat.

első nap az iskolában. hmmm... nincs annál szebb, mint belépni az ismeretlenbe. ilyen volt annó a suli is, amit (lehet megvetni érte) imádtam. aztán hasonló érzés volt először fölmenni a színpadra, először koncertet adni, az első blogot megnyitni.

gyakran írok. minden nap. lételemem. muszáj-írás. "kattog a billentyű ideges zöreje"

mindig is szerettem az élen állni, na persze nem pengeélen, de azt hiszem, bátran lehet rám támaszkodni.

a japán kultúra különösebben nem érdekel.

a hónap végére mindig legatyásodom. hiába, amíg a képviselők lopnak, csalnak, hazudnak, addig az én zsebem is üres marad. színésznek ma csak az menjen, aki nagy elkötelezettséget érez eme hivatáshoz!

nemrég valaki azt mondta, hogy a színész nagy varázsló – van benne valami.

és még mondja valaki, hogy ez egy veszélytelen szakma! korántsem. sőt!

a színész élete állandó harc a túlélésért, a megbecsülésért.

azért vannak szép dolgok is a színészetben: színek, nők, szerelmek, de a legszebb mégis, hogy néha, néha "emlékszem a röpülés boldogságára".