A múlt hétvégén kedvesemmel elutaztunk a téli Zalaegerszegre. Egyetlen zsákmányunk az új Csányi Sanyi-film volt. Mostantól fogva jobban megbecsüljük Veszprémet.

Persze az is bolond, aki éppen a januári hónapot választja egy kulturális kiránduláshoz. Mi megtettük, és elszánt mosollyal fogadtuk kudarcunkat. Napsütéses, hideg szombat délben már keserű kávénkat kortyolgattuk a teljesen kihalt Zalaegerszegen. Érdekes hely, sík dombvidék, Veszprémhez alig hasonlítható, a mi lankáink jóval izgalmasabbak. Míg nálunk minden sarkon történelmi súllyal áldott épületekbe botlik az ember, ott inkább egyfajta szocreál mérnöki struktúra jellemzi a városképet. A Megyeháza sivár téglaunalmát például csak egy csomónyi kolhozbúzával büszkélkedő kommunális amazon szobra oldja. Mintha még a hatvanas éveket taposnánk.

Programokra, eseményekre, izgi helyekre vadászva lépegettünk a centrumban, de szombat késődélután mindent zárva találtunk. Az egyetlen art-mozi két közepes doku-játékfilmet kínált, a „Nesze neked Pete Tong” című opuszt egy süket diszk-zsokéról, meg a „Kulcsár és a haverok” című politikai tényfeltárást, erősen kétséges elfogulatlansággal. Könnyű szívvel kihagytuk mindkettőt.

DVD-tékák ugyan minden sikátorban tenyésznek, de inkább ősrégi, leselejtezett VHS-kazetták sorakoznak a polcokon. A Hevesi Sándor Színház egy szerintük ragyogó Ibsen-komédiára invitált, ami eleve gyanúsnak tűnt egy ilyen komor szerzőtől. Zalaegerszeg inkább a testmozgásban jeleskedik: a jég- és sportcsarnok bezzeg tele volt, ahogy a közeli Gébárti-tó jegén is százak korcsolyáztak. Átkeltünk a túlsó partra, szemrevételezni az Aquapark távlátványát: szintén zárva, májusban nyit ki újra.

Végül maradt a pláza, az egyetlen biztos globalizációs pont, mely minden megyeszékhelyen fellelhető. Ám ez is csaknem üresen, kongó és zárt boltokkal fogadott. Goda Krisztina „Csak szex és más semmi” című filmje mellé szegődve elfoglaltuk méltó helyünket a temérdek popcorn-tinédzser között. A film kellemes csalódást okozott, az új magyar komédiák egyik fénypontja, mértékletes altesti humorral, jól megírt forgatókönyvvel, és bár néhány karakteren még lehetett volna finomítani, így is felüdülésnek számít a borzalmas próbálkozások közepette. Csányi Sándor és Schell Judit remek alakítása még egy ilyen zsánerfilmben is átüt a vásznon, viszont Dobó Kata tehetségéről most sem győződtünk meg: inkább csak szín, mint művészet. Figyelemre méltó továbbá Seress Zoltán tökéletes jellem-koreográfiája. Aztán volt a filmben egy apró poén Kurtágról: bár a másfél óra szinte minden szaván nevetett a közönség, ezt a sziporkát fiatal sorstársaink nem díjazták még piciri derűvel sem. Szegény Gyuri, ismer téged itt valaki?

Vacsoránk azonban korona volt az alkonyon: házias zalai ízekkel egy olcsó panzió csöndes szobájában búcsúztattuk a napot. Másnap a keszthelyi Festetics-kastélyra apelláltunk, de mert már nem először vettük volna szemügyre, és a belépőjegy horribilis ára mindkettőnket elijesztett, inkább hazakocsikáztunk.

Amikor megpillantottuk a veszprémi metropolisz távolban felrémlő körvonalait, megfogadtuk, hogy soha többé nem ócsároljuk városunk kultúr-kínálatát. De a kritikához persze ragaszkodunk.