Újabb egészestés mesefilm, nemcsak – bár inkább – gyerekeknek, mint a Jackson-trilógia. A gonoszok csúnyák, büdösek, gonoszok (naná!), és nagyon nem szimpatikusak. Kár, hogy a másik oldal sem túlzottan az.

„Fekete Péter magyar dömés (gyk: domonkos szerzetes) folyamodik, hogy a narniai Galeotto Marziora s társaira a rajta elkövetett tettlegességek miatt kiszabott büntetés hajtassék végre.” (Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis, szerk. Lukcsics József. Tomus III. Budapest, 1902. 279-280.)

Hiába, régen is tudtak élni. Aki a tűz közelében volt, bármit megtehetett. Galeotto Marzio sem volt természetesen kivétel, ő annyiban hasonlít még korunk emberére, hogy kedves rokonaival egyetértésben rosszfiúskodott. Galeotto – az oklevélregeszta tanúsága szerint – Narniából származott, így talán többet sikerül majd megtudnunk pátriájáról, ha megnézzük a C. S. Lewis meséjéből készült mintegy 140 perces filmet.

Narnia országában örök tél és a fehér boszorkány uralkodik, a Karácsonyt évek óta várják hiába az erdő beszélő állatai és faunjai. Bizony, merthogy ilyen teremtmények népesítik be az amúgy hófödte fákkal, befagyott patakkal és vízeséssel teli kis erdőcskét. Ebbe a világba csöppenek bele az 1940-es évek angliai bombázásai elől vidékre, egy ódon kastélyba menekített testvérek, az ábrándos tekintetű Pítör, a nagylány Szúzön, a kicsi, de minden lében kanál Lüszi, és a gonosz – fekete hajú, testvéreivel feleselő és a kisebb, védtelen lányokat bántó, édességet zabáló – Edmond (juj). A jók oldalán állnak még az ölelnivaló kis állatkák, a tekintélyt parancsoló nagy oroszlán, és az összes, amúgy kedvesnek és/vagy nemesnek gondolt élőlény (gepárd, sas, kentaur stb). Ja, és a Mikulás. A rosszak oldalán a cukrosnéni boszorkány, különféle csúnya és rossz álmokat hozó szörnyetegek, és a gonosznak tartott állatok (farkas, bika, minotaurusz, vaddisznó). Ugyanakkor valaki szólhatott volna a rendezőnek, hogy ugyan küldje mán át a rosszak oldalára az orrszarvút.

Az irodalmár Lewis tehát jól dolgozott: az európai népmesék fantasztikus világából és a Bibliából (Aslan életét áldozza a tékozló fiúért, majd feltámad hamvaiból, és győzelemre vezeti seregét) csodálatos világot alkotott. A történet maga nem túl hosszú, néhány estére való mesével láthatja el a gyermeküknek még mesét mondó szülőket ma is. Azonban mint film nem nyújt semmi újat. A gyűrűk ura, a Grimm és a Harry Potter történetek után inkább egy sablonmunkára emlékeztet. Mintha egy kész listát követett volna Andrew Adamson rendező: kislányoknak jóképű főhős, pipa; kisfiúknak remek kardozós-királylányt-megmentős kosztümök, pipa; és egy indokolatlanul hosszú, monumentális csatajelenet, pipa (a könyvben ezt Lewis hat sorban oldotta meg). A célközönség minden bizonnyal a tízen inneniek társasága, amivel nem is lenne semmi baj, ha a trailerek nem a fentebbi filmek fogyasztóit célozták volna meg. Csalódottan távozik így a moziból a romantikus estét eltölteni vágyó pár, a gimnazista szerepjátékos, és a szülő. (Na jó, ugye elvileg ha a gyereknek tetszik, akkor neki is boldognak kéne lennie – de mégsem volt az). Az összehasonlításokban a Narnia vesztésre áll.

-bé-