Egy jó irodalmi folyóirat, pláne ha vidéki, hasonlít az árva József Attilára. Panaszkodik, kesereg, magányos, rosszul érzi magát, kevés a pénze, kevés az olvasója, de legalább irodalmat csinál.

Tudjuk, hogy ma Magyarországon a mindennapi irodalomtermelést a folyóiratok, periodikák jelentik. Szinte valamennyi városunkban akad minimum egy darab hivatalosan jegyzett literaturális szemle, ahol az adott közösség publikációt biztosít tollforgató tagjainak. Évről évre szaporodnak ezek a regionális lapok, ám néhány országos jelentőségű kiadványon kívül csak nagyon kevesen képesek maradandó nyomot hagyni a kortárs kánon keskeny és túlzsúfolt barázdáján.

Jelenleg az Alföld, a Holmi és a Jelenkor, meg talán a győri Műhely, a Kortárs, a Bárka és az Új Forrás tud hozni komoly neveket, csábítandó az igen csekély potenciális olvasóréteget, a többi lap nehézkesen jelenik meg hónapról hónapra és ritka madár náluk a messze földön híres poéta legfrissebb költeménye, hát még egy Nobel-esélyes íróóriás vadiúj novellája.

A veszprémi Vár Ucca Műhely sem tartozik a legnépesebb olvasótábort maga mögött tudható, megkerülhetetlen irodalmi tényezők közé, pedig szerintem simán megérdemelné, hogy jobban odafigyeljünk olykor akadozva megjelenő számaira. Igaz, talán nem is a közvetlen kánon-karbantartás a célja. Önmeghatározása szerint elsőrendű szándéka közép-európai alkotók bemutatása, különös hangsúlyt fektetve a régióban élő szerzők műveire. Ez a tendencia jelen írás tárgyán is észrevehető.

Az idei második szám címoldalán több balkáni névvel találkozunk, s ha hátraforgatunk a szerzők adataihoz, jól látható, hogy kortárs szlovén, szerb és horvát írók-költők alkotják a gárda egy jelentős hányadát. Szinte tematikus számnak is felfogható, ami végeredményben a vidéki folyóiratok kezében mostanában egyre divatosabb fegyvertény: egy-egy irodalmi vonulat, témakör, generáció köré csoportosítani az aktuális lapszámokat. Az így elkészült havilap önálló kötetként értelmezhető kiadvánnyá lép elő, valami hasonlót tesz régóta már Villányi Műhelye is, szemben a napi szemlézést folytató piacvezetőkkel.

Bevallom, engem múlt nyári utazásom óta szerfelett érdekel a balkán-irodalom, ezért örültem különösen, hogy kortárs szlovén, szerb és horvát szerzőkkel találkozhatom. Ami igazán vonzó ebben a puritán küllemű kötetecskében, hogy nem akármilyen versek sorjáznak benne, és a fordítások is bírják szuflával az eredeti anyag lendületét. Arsen Dedic mindenfajta hamis patriotizmustól mentes Hazafias költeménye például kiemelkedő tanúság erre az állításra, de ugyanilyen örömmel fogadtam Durs Grünbein német szerző versét is.

Ami a hazai alkotókat illeti, már kissé vegyesebb a kép. Dicséretes vállalkozás, amikor egy vidéki folyóirat felkarolja a fiatal tehetségeket, de néhány ügyes szöveg mellett bizony néha találni közepes írásokat is. Érdemes viszont kiemelni Garaczi Imre kitűnő tanulmányát, amely vetekedhet a nagy folyóiratok legfajsúlyosabb irodalomtudományos műveivel, és Agota Kristof esszécskéit, amivel csak az a baj, hogy szívesen olvastam volna többet belőle, mint amennyi itt megjelent.

Összességében azonban elmondható, hogy a Vár Ucca Műhely egy sokféle igényt kielégítő irodalmi folyóirat. Ha folytatódik a tematikus építkezés, amire van remény, hiszen a legutóbbi szám például az irodalomkritika köré szerveződött, akkor minden esély megvan arra, hogy városunk színvonalas szellemi műhelye maradjon. És ez már nem is kevés.