A karácsonyt szeretteinktől távol, idegenben tölteni, az rossz. Karácsonyt hadseregben, szolgálatban tölteni, az nagyon rossz. Néha azonban nem. Néha rossznak, kellemetlennek induló történetekből örök emlék lesz, amiről aztán halálunkig anekdotázhatunk. Egy egykori harcos neve elhallgatása mellett felidézte a Veszprém Index olvasóinak 1989. december 24. éjjelét.

– A rendszerváltás előtt vonultam be a hadseregbe. Akkor még az volt a szokás, hogy a sikeres egyetemi, főiskolai felvételi után egy évre be kellett vonulni katonának. Pontosabban tápos gecinek, hiszen ez a tiszteletteljes megszólítás dukált az előfelvételiseknek, mivel csak másfél évre kerültünk a sereghez, így a hivatásos állomány rettenetesen utált bennünket. Ezért mi kevesebbszer – 6–8 hetente – mehettünk haza, szinte állandóan szolgálatban voltunk, ünnepekkor is.

Index: – Gondolom, ennek ellenére volt karácsonyi hangulat, ünnep a laktanyában.

– Karácsonyra politikai oktatással készültünk. 1990 előtt ugye egy párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt létezett az egy igaz ideológiával, a kommunizmussal. Lenin, Kádár elvtárs gondolatai hangoltak minket az ünnepre. Az előadó – a zászlóalj politikai főnöke – kihangsúlyozta: Jézuska nincs, csak Télapó, de az is szovjet állampolgárságú! Felhívta a figyelmünket arra, hogy holmi egyházi mesékkel, hülyeségekkel nem szabad foglalkozni, hiszen ki hallott még Jézus nevű emberről? Ő személyesen egyet sem ismer. Tehát az egész sztori egy nagy baromság, amit egy igaz szocialista ember nem hisz el!

Index: – Akkor mi volt Szenteste?

– Szolgálat. A mi századunk adta az őrséget, vagyis 24-én 15 órától másnap 15 óráig a kapukban, őrtornyokban fegyverrel a kézben, éles lőszerrel a tárban védelmeztük a laktanyát. Az ünnep alkalmából egy fokkal jobb vacsorát kaptunk. Hogy mit, azt nem tudom – a mi laktanyánkban ezt nehéz volt megállapítani. Legjobban annak örültünk, hogy ünnep alkalmából rendesen befűthettünk, mert amúgy szén alig-alig volt, fát meg nem adtak.

Index: - Nehezen hiszem el, hogy szolgálatban nem történt semmi.

– Történt, hogyne történt volna. Szerencsénk volt, az ügyeletes tiszt rendes magyar ember lévén ivott, ahogy kell, a szolgálat kezdete után egy órával már kész volt. Tudtuk, nem fog zavarni minket ellenőrzéssel. Előre leszerveztünk mindent. Ételt, italt hozattunk a faluból, zenéről gondoskodtunk. Ercsiben volt egy legendás bor, egy igazi hungarikum, a Mami Vére. Alapja fehérbor volt, bár szerintünk sok köze nem volt a szőlőhöz. Ezt az alapot egy kis házi rettenetessel, pálinkával keverték össze. Nagyon ütött! Bejöttek a társaink az őrtornyokból, kiengedtük a fogdásokat – akiket megbüntettek a sorkatonák közül, azt a fogdába zárták –, aztán beindult az őrület. Mami Vére gyorsan hatott, a csendes sztorizgatást vad tánc követte, nők híján fiúk egymás közt.

Index: – Nem történt semmi baj? Hiszen töltött fegyverek voltak nálatok.

– Szerencsére azt az őrparancsnok elzárta. Rutinos ember volt, tudta, egy kis alkohol, aztán valaki beindul és lövöldözni fog. Helyette férfias játékokat találtunk ki.

Index: – Mik voltak ezek?

– Dózsa György emlékverseny, „Rambó” vetélkedő, katonai csúszda.

Index: – Ebből sajnos nem értek semmit. Kérlek, avass be minket.

– Tudjuk ugye, hogy Dózsa Györgyöt a felkelése miatt büntetésként megégették. Na innen jött az ötlet, hogy a villanyrezsót beüzemeljük, és megnézzük, ki bírja tovább. A „Rambó” játék ötletét a film adta. A versenyzőknek le kellett vetkőzniük félmeztelenre, és lőszertáskával a vállon kisétálni az őrtoronyba. Az nyert, aki tovább bírta. A csúszda volt a legsikeresebb. A vállalkozó fejére, térdére, könyökére rohamsisakot tettünk, ami jól csúszott, majd meglóbáltuk, és a hosszú folyóson elengedtük. Itt az élmény volt a lényeg.

Index: – Másnap…?

– Az nagyon nehéz volt, főleg a győzteseknek. A dózsásoknak fájt a fenekük, kenegették, a „Rambók” közül többen megfáztak, a csúszda résztvevőinek fájt a fejük… meg mindenkinek. De az elmúlt... ám a történet örök!