Zeitler Gusztávval, a Padányi Bíró Márton Katolikus Általános Iskola és Gimnázium történelem tanárával, az iskola cserkészcsapatának vezetőjével a helytörténet-tanítás jelenlegi helyzetéről és a honismeret jelentőségéről beszélgettünk.

Index: – A honismeret, helytörténet a közép- és általános iskolákban hogyan szerepel a tanmenetben?

Zeitler Gusztáv: – Ez teljesen intézményfüggő. Az iskolákban helyi tantervek léteznek, amelyekből azonban nem minden valósul meg. Először is külön kell választanom a közép- és általános iskolai rendszert. Nálunk az általános iskolában a történelem órák keretén belül viszonylag sokat foglalkoznak a honismerettel – minden osztály eljut a Laczkó Dezső Múzeumba, emellett több olyan programon vesznek részt a diákok, amelyek kimondottan helytörténeti jellegűek: ilyen például a Padányi Napunk. A gimnázium teljesen más közeg. Tetszik, nem tetszik, a gimnáziumban a diákokat minden iskola a felvételire készíti fel, s ebbe a munkába a hely- és honismeret tanítása viszonylag kevésbé illik bele. A történelem tanulása során természetesen találkozunk olyan témakörökkel, amelyek kapcsán ki lehet térni a helyi vonatkozásokra – ilyen például a római kor, a honfoglalás, az államalapítás időszaka, a török-kor, a ’48-as szabadságharc és forradalom és a II. világháború balatoni csatája. Körülbelül ennyit lehet – az ’56-os események mellett – a történelem anyaghoz helyismereti szempontból hozzátenni. Emellett korábban az osztályaimmal rendszeresen eljártunk a múzeumba, ahol az állandó kiállításból felkészültek egyes diákok, akik aztán egyfajta tárlatvezetőként bemutatták – az adott korszakra koncentrálva – azt az osztálytársaiknak. A jelenlegi állandó kiállítás nem kronologikus rendszerre épül, így kevésbé is tudjuk használni e célra.

Index: – Sem a gimnáziumi tantervben, sem a történelem érettségiben nem jelenik meg külön kiemelve a helytörténet?

ZG: – A gimnáziumi tantervben nem, ám az érettséginél korábban bele lehetett építeni a tételsorba. A mostani új érettségivel viszont változott a helyzet, elvileg most is bele lehetne csempészni az életmód témakörbe – de ilyennel még nem találkoztam, mert még ismerkedünk az új rendszerrel. Mindenesetre nekem szándékomban áll helyi forrásokra épülő helytörténeti tételt szerepeltetni a történelem szóbeli érettségin.

Index: – Ön szerint fontos, hogy a hely- és honismerettel kapcsolatba kerüljenek a diákok?

ZG: – Az a kérdés, hogy mi a célja a tanításnak. Csak az, hogy felkészítsük a diákokat az érettségire, felvételire, vagy ennél több: embert is akarunk-e formálni a fiatalokból? Ha a második – amit én is vallok – akkor fontos. A normális, egészséges társadalom emberek közösségeiből épül fel – családi, városrészi, iskolai, városi… közösségekből. Ezek a csoportok egyre inkább atomizálódnak – épp ezért kellene többet foglalkoznunk a helytörténettel.

Index: – A történelemtanárok számára létezik segédanyag a helytörténet oktatásához?

ZG: – Általános iskolában elég sok olyan kiadvány elérhető, amelyet helytörténetet tanító kollégák szerkesztettek, ám középiskolai tanároknak szóló, konkrétan módszertani kiadvánnyal, feladatgyűjteménnyel még nem találkoztam.

Index: – Jó ötletnek találná, ha a városi honlapon megtalálható lenne Veszprém híres személyiségeinek élettörténete?

ZG: – Igen, hiszen Veszprémnek kevés országos hírű szülöttje akad, ám nagyon sok olyan személyiséggel büszkélkedhetünk, akik helyi szinten rendkívüli jelentőséggel bírtak – de még a viszonylag tősgyökeresnek mondható veszprémiek sem tudnak róluk. Ráadásul azért is fontos lenne, mert Veszprém gyakorlatilag bevándorlókból áll – Sopronban, Kőszegen számos évszázados hagyománnyal bíró család is él, nálunk a lakosság több mint kétharmada nem tősgyökeres veszprémi. Azért, hogy ennek a városnak valami hangulata legyen – a lakosság szintén is –, szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre. Illetve azért is jó ötletnek találom, mert pont a fiatalok használják a legtöbbet az internetet.

Index: – Hogyan lehetne a diákokat közelíteni helytörténethez?

ZG: – A korábban többször is megrendezett városi helytörténeti jellegű versenyek felújítását nagyon jónak tartanám. Ezek szervezését felvállalhatnák rotációs rendszerben az iskolák, vagy akár a veszprémi helytörténészek. Újra lehetne hagyományos város-játékokat szervezni – amikor a diákok különböző feladatokat oldanak meg a városban, s ezáltal megismerik lakóhelyüket –, illetve lehetne rendezni hagyományos, iskolák közötti helytörténeti vetélkedőket is. A másik dolog, ami nagyon érdekli a diákokat, az a régészeti ásatás és az ehhez kapcsolódó tevékenységek. Az idén végzős osztályommal például a pécselyi Zádor-várat tisztítottuk meg – valójában régészeti előmunkálatokat végeztünk –, ilyen feladatokra mindig mozdíthatók a jóérzésű diákok.

Index: – Az Ön iskolájában vannak olyan oktatáson kívüli tevékenységek, amelyek révén jobban megismerhetik a környezetüket a diákok?

ZG: – Az idei tanévtől Sebő József kollégám túrával és múzeumlátogatással összekötött kirándulásokra viszi a csoportját – szerintem ez nagyon jó kezdeményezés. Természetesen a cserkészcsapatunknak is vannak ilyen jellegű programjai. A közeljövőben ünnepeljük Szent Imre születésének ezredik évfordulóját, ennek alkalmából például biztosan szervezünk város-játékot is – ami persze nem csak Szent Imréhez kötődik majd. A humán osztályaimmal második éve rendezünk „honfoglaló hétvégét”, ilyenkor jurtát építünk, abban alszunk, nemezelünk, bőrözünk, íjászkodunk, autentikus ételeket főzünk – azaz bepillantunk a honfoglaló-kor mindennapjaiba.

Index: – Ön szerint elég hangsúlyt fektetünk a honismereti nevelésre?

ZG: – Az az érzésem, hogy nem. Ráadásul a helytörténeti nevelés a tanárok ambícióitól függ. Aki fontosnak tartja, az igyekszik belecsempészni a tananyagba, aki nem, az kihagyja.

Index: – Hogyan lehetne ezen változatni?

ZG: – Tantervi előírásokkal a helyzet nem módosítható, inkább a tanárképzésnél kellene nagyobb hangsúlyt fektetni a kérdésre. Ha a felsőoktatási intézményekben külön stúdiumon találkoznának a tanárjelöltek azzal, hogy miként lehet a diákoknak helytörténetet tanítani, akkor bizonyára megváltozna a jelenlegi állapot. Úgy gondolom, a jelenlegi és a jövendő tanárokat kellene motiválni, hogy ő tudják is motiválni tudják majd a gyerekeket.

Index: – Mennyiben lesz több az a diák, aki ismeri saját környezetének történetét?

ZG: – Ha egy fának kevés, vékony gyökere van, akkor könnyebben kiszakad. Ha egy diák jobban tudja, mi történt a városában, falujában, akkor erős gyökerekkel rendelkezik. Sajnos ma az iskolában az oktatásara helyezzük a hangsúlyt a nevelés helyett, mert a gimnáziumi, egyetemi felvételi sikeressége a legfontosabb. Ebben a rendszerben a helytörténetnek nincs akkora jelentősége, mert kevéssé tűnik gyakorlatiasnak.
Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy minden embernek emberi méltósága legyen – ez pedig nagyon sok elemből tevődik össze. Ha valaki tudja, hogy olyan helyen született, ahol derék emberek dolgoztak azért, hogy emberi méltóságban élhessen a városában, akkor ez példaként lebeghet a szeme előtt – talán önmaga is hasonló módon fog tevékenykedni a városáért.