Egy profi kiállítás, mely egy olyan világ hangulatát hozza el, amit nosztalgiával emleget az is, aki nem élte át – ilyenek pedig egyre többen vagyunk. A múlt század első felének vurstlijaiból kapunk egy szeletet a Kabóca Bábszínház kiállításán. A szakállas nővel ugyan nem, de a vásári bábozás magyarországi történetének legendás alakjaival találkozhatunk a tárlat két termében.

A magyar vurstlikban eleinte – még a 18. században – főképp külföldi utazók szórakoztatták a közönséget, aztán egyre több mutatványos telepedett le, és nyitott állandó bódét nálunk. Nekik köszönhetően a bor meg a jó hangulat mellett olyan látványosságokkal találkozhattak a népek, mint Mensen Ernst, a norvég gyorsfutó, aki háromszor tudta körbefutni a Városliget rétjét gólyalábakon, vagy a tűznyelők és kötéltáncosok, akik különleges tudományukkal szórakoztatták az összegyűlt népeket. Főleg szabadságoló munkáscsaládokat, dajkákat, szobalányokat, cselédeket és imádóikat, akik táncoltak a kintornák zajára és „ringlispielek forgásaiban szédítették fejöket”.

A pörgő-forgó szerkezetekről lekászálódva (amiken mellesleg ragyogó alkalom nyílt a férfiak és nők egymáshoz bújására, titkos ölelések lebonyolítására) idegen világokba pillanthattak be a panorámások bódéiban, akik a korábbi képmutogatókat váltották fel. A Plasztikonok viaszbábujai pedig hamar alkalmazkodtak a városi közönség igényeihez: az uralkodókról készült figurákat felváltották a válogatott szörnyűségek, melyek közül „Kiss, a cinkotai rém” és „a Fehérvári úti gyilkos” a legszelídebb látványosságok közé tartozott. A városligeti Plasztikon első emeletére például csak felnőtt érdeklődők léphettek be. Ott olyan finomságokat lehetett megtekinteni – természetesen szigorúan ismeretterjesztő szándékkal kiállítva –, mint a „Nemi betegségek” sorozat cifra darabjai, vagy „egy asszony, aki fatörzsbe kapaszkodva szüli gyermekét”.

Ebben a harsány kavalkádban kaptak helyet a bábszínházak is, amelyek nemcsak a gyerekek szórakozását szolgálták, hanem le kellett, hogy kössék a szórakozó felnőtteket is. Ez létkérdés volt, hiszen ha a játék nem tetszett, a néző otthagyta az előadást, és nem fizetett. Izgalom tekintetében fel kellett hát venniük a versenyt a szakállas nőkkel és erőművészekkel.

A Kabóca Bábszínház kiállítása egy háromgenerációs vásári bábos-dinasztia történetét tekinti át, a Korngut – Kemény család bábjait sorakoztatja fel. Korngut Salamon – a „Nagypapa” – az 1860-as években csizmadiaként járta világot, s vásári cirkuszosokkal találkozva döntött úgy, nem marad a kaptafánál. Előbb bűvészkedéssel, majd bábozással kereste kenyerét. Ebben az időben született Vitéz László figurája, aki viccet csinál a halálból, kibeszéli a település pletykáit, és jól elveri a hatalom éppen aktuális képviselőit is.

A család – melynek nevét Korngut Salamon fia Keményre változtatta – a budapesti Népligetben vásárolt bódét, mely a II. világháborúig működött, s amely még ma is áll – üresen.

A tárlaton nemcsak Vitéz László-bábokkal találkozhatunk. Tény, hogy az együgyű, falánk és szemtelen ördögverő vitéz a leghíresebb a Kemény-bábok közül, ám a Kabóca Bábszínházban megtaláljuk azokat az alakokat is, akik a maguk idejében szintén sztároknak számítottak. A kiállítás legnagyobb darabja Bambi. Az óriás évtizedeken át csalogatta a közönséget az előadásokra, Bunkó Bandi pedig valószínűleg a korabeli közönség kedvence volt állandóan széteső automobiljával. A Csontváz, mely tánc közben csontjaira hullott, majd újra összeszedte magát, vagy a Holland lány, aki egy egyszerű és zseniális trükk segítségével könnyedén léghajóvá tud változni – a „Papa”, Kemény Henrik bravúros bábkészítői képességeiről tanúskodik.

A kiállítás – amely az unoka, az idén 80 éves ifjabb Kemény Henrik tiszteletére járja körbe az országot – zömmel marionetteket és kesztyűsbábokat mutat be, de láthatunk néhányat a legendás bábos-család szerszámjai, utazó bőröndjei és tervrajzai közül is. Személyes kedvencem pedig az az arzenál, mely Vitéz László fegyvereit sorakoztatja fel a puskától a palacsintasütőig.

Kemény Henrik, Süsü mozgatója, Hakapeszi Maki életrekeltője, az utolsó Vitéz László nyolcvan éves. Manapság keveset játszik, bábjai segítségével azonban gyerekkori vágyunk teljesülhet: végre benézhetünk a paraván mögé.