Fenyvesi Ferenc népművelő-könyvtáros, 1973 óta él Veszprémben, 1975-től a Georgi Dimitov Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese, 1988-tól a Megyei Művelődési Központ igazgatója, 1992 és 1995 között a Megyei Közművelődési Intézet igazgató-helyettese, 1996 áprilisától a Veszprémi Művészetek Házának igazgatója.

Fenyvesi Ferenc: – Somogy megyei, marcali születésű vagyok. Eredeti szakmám mezőgazdasági gépszerelő – mivel édesapám részt vett az 1956-os forradalomban, sem én, sem pedig a nővérem nem mehettem nappali középiskolába, ezért mentem ipari tanulónak. Egyszerre jártam inasiskolába és a gimnázium levelező tagozatára. 1965-ben érettségiztem, és gépszerelőként a helyi KISZ-szervezeten keresztül kerültem a művelődési ház vonzáskörébe. Az itt szerzett élmények hatására döntöttem úgy, hogy népművelőként szeretnék továbbtanulni. Jeles – levelező tagozaton szerzett – érettségivel jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahova nem nyertem felvételt. Munkahelyemen nem támogatták, hogy népművelőként tanuljak tovább, közlekedésmérnök hallgatóként ugyan kaptam volna szerződést, azonban én azt nem akartam. 1969-ben Szombathelyen népművelő-könyvtárosként diplomát szereztem, s a főiskola után Békéscsabára kerültem. 1973-ig éltem itt, majd 1973. szeptember 28-án két bőrönddel a kezemben szálltam le a vonatról Veszprémben – anélkül, hogy tudtam volna, aznap este hol fogok aludni.

Index: – Mi volt a döntésének oka?

FF: – Ekkor adták át Veszprémben a Georgi Dimitrov Művelődési Központot, és barátaim – Sz. Tóth János és Patka László – hívó szavára kerültem tulajdonképpen ide. Az akkori huszonnégy közművelődési státusz nagyobbik része még betöltetlen volt. Velem egy időben érkezett – az időközben sajnos már elhunyt – Holényi Zsuzsa, valamint Szokoli Tamás és Botár Attila is. 1974 végén a művelődési központ csoportvezetője lettem, később pedig, 1975 elejétől igazgató-helyettese. 1981-ben szereztem másoddiplomát az ELTE Bölcsészkarán. Tizenkilenc évet dolgoztam az intézményben, amelyben – megyei fenntartású művelődési házként – a város számára is végeztünk kulturális tevékenységet. 1974-ben olyan meghívott előadóink voltak elsőkként Veszprémben, mint Kallós Zoltán, Csoóri Sándor és Marosi Júlia. Az intézmény nagyon jó közösségeket tudott létrehozni – megalakult az Aréna Színpad, a Veszprém Táncegyüttes elődje is innen indult, nálunk működött a vegyeskar és a szimfonikus zenekar is. Kamarazenekari fesztiválokat, kiállításokat szerveztünk, olyan csapat jött létre, amelyik már akkor felismerte, hogy a tudás valóban hatalom.

Index: – Voltak-e konfliktusaik az intézményben zajló tevékenységek miatt az akkori hatalommal?

FF: – A „zöld ház” – a korabeli pártbizottság – számos alkalommal nehezményezett dolgokat velünk kapcsolatban. A Dimitrovban indult el a korábban „társadalmi filmforgalmazás”-nak nevezett, ma alternatív filmforgalmazásként emlegetett filmterjesztési hálózat, melynek a keretein belül a nagyobb közönség elől rejtett filmeket is láthattak nálunk az emberek. A Balázs Béla Stúdió filmjei akkor még nem voltak mindenki számára hozzáférhetőek. A filmekről, művelődésről és a kultúráról való vitáink erjesztőleg hatottak a város kulturális életére, annak ellenére, hogy a bennünket felügyelő személyek nem feltétlenül értettek mindenben egyet velünk. Tettük a tehetőt, és úgy ítélem meg, hogy számos olyan kezdeményezést indítottunk útjára, melyekre a mai napig jó érzés visszaemlékezni. A Heti Világgazdaság Klubot én szerveztem – itt vendégeink voltak például a Duna Kör tagjai, a közgazdász Bauer Tamás, az alternatív Nobel-díjas Vargha János, Lengyel László politológus és olyan – a mai köz- és politikai életben is szereplő – személyek, akik akkor egy efféle intézményi háttérnél nagyobb nyilvánosságra nem számíthattak.
Népfőiskolákat szerveztünk abban az időben, amikor ezek szinte tabunak számítottak, de akkor vagyok igazságos, ha azt is elmondom, hogy természetesen megszerveztük azt is, miként történjen a Lenin-szobor megkoszorúzása, és április negyedike megünneplése sem maradhatott el.

Index: – Munkája során melyek voltak a személyiségét leginkább meghatározó tapasztalatai?

FF: – Veszprémbe kerülve borzasztón furcsának tűnt, hogy nem éreztem a veszprémi identitás-tudatot. Egy karácsonyi filmklub szervezése kapcsán szembesültem azzal a jelenséggel, hogy nem volt ember, aki ünnepelt volna a városban. Elkezdtem érdeklődni az okok felől, és kiderült számomra, hogy Veszprém 1945-ben egy tizennyolcezer lakosú város volt, amiből a ’60-as, ’70-es évekre húsz-huszonötezer lett, amit aztán a ’80-as évek végére szerettek volna mesterségesen százezer lakosra felduzzasztani. Egyértelművé vált számomra, hogy az ünnepek alkalmával a városlakók elmennek oda, ahonnan származnak. Később azonban elindult a Karácsonyi Koncert, mely már 25 éves múltra tekint vissza. Bár én sem itt születtem, és jelenleg Hajmáskéren lakom, mégis Veszpréminek vallom magam. A város nem feltétlenül sajátságos, szociológiai tényezőit megismerve mind a munkámat, mind pedig a saját életemet könnyebben tudtam elfogadni, illetve szervezni. A több mint 30 éves veszprémi munkámért kapott kitüntetések közül a Bessenyei György díjra, és Veszprém Város Vegyeskarától kapott „Örökös tiszteletbeli kórustag” elismerésre vagyok büszke.

Index: – Milyennek látja a város jelenlegi kulturális életét?

FF: – Véleményem szerint a városban tisztességes kulturális infrastruktúra alakult ki. A megye és a megyei jogú város szerepének tisztázatlanságából adódó konfliktusaink az ország más területére is jellemzőek, ezekkel a problémákkal nemcsak mi állunk szemben. Tisztázásukhoz megfelelő törvényi háttérre lenne szükség, ez azonban egyelőre még nem létezik. A működő művészeti közösségek közül többen a megyei művelődési központból indultak el, s közülük számosan országos, esetenként nemzetközi elismertségnek örvendhetnek. Ilyen például a korábbi szimfonikus zenekar tagjaiból szerveződött Mendelssohn Kamarazenekar is. Fontos, hogy ezeknek az alkotóknak közönségük is legyen, s azt gondolom, hogy az emberek egy részében megvan az igény, hogy kulturális rendezvényeket látogassanak. A városnak van egy jelentős rétege – véleményem szerint 10-15 % –, amely kulturálisan aktív. A statisztikai adatok alapján Veszprém minden lakosa a város kulturális intézményeiben évente öt-hat alkalommal megfordul. Természetesen ez elsősorban azt jelenti, hogy az a néhány ezer ember, aki látogatja ezeket az intézményeket, öt-hat alkalomnál lényegesen többször fordul meg azokban, és olyan is van, aki egyáltalán nem látogatja ezeket a műhelyeket. A tömegkultúra megjelenésével együtt megkaptuk annak salakját is, és ennek is létezik fogyasztói rétege. A Művészetek Háza igazgatójaként örülök, hogy olyan helyen dolgozhatom, ahol valós értékeket tudunk felmutatni. Ezeknek az értékeknek a befogadását szeretnénk segíteni, és természetesen ezek alkotóit is szeretnénk támogatni. Az országban egyébként összesen tizenegy ilyen jellegű intézmény működik. Mi harmadikként jöttünk létre, s a legutóbbit Kaposváron alapították.

folyt. köv.