Végre elérkezett a pillanat, amikor három kerek napig nincs fürdés, nincs telefon, nincs tévé, csak haverok, buli – meg sör, bor, szilvalé (pálinka). Meg némi festéklövészet, egy-két röhögőgörcs, meg egy „ektivitiparti”, ahol minden kiderül, de főleg az, hogy a férfi, mint ember, mindent megtesz a cél érdekében. Mármint elérésileg.

Már pénteken délelőtt ki kell mennünk ahhoz a tanyára, hogy szombaton, délelőtt tízre minden a legnagyobb rendben legyen, de főleg mi. Ember kijelenti, ő ugyan nem jön, mert pénteken este kártya, szombaton meg HKK (szerepjáték), úgyhogy menjek csak én nyugodtan, egyedül. Na, puff, gondolom én, ez aztán a fasza dolog, majd aztán meg én kapok a fejemre, mert persze hármaska ott lesz. Végig. Tudom, hogy annak is én leszek az oka, ha megcicázna. Ez a guruló krumplik sorsa.

Na mindegy, lényeg, hogy kiérünk pénteken dél körül, Fruzsika nagyon ügyes, nem hány be az autóba, bár hármaska is nagyon figyel a gyerekre. Megérkezünk, fagyűjtés, jégerfűtés, takarítás, sörhűtés, hagymapucolás, de a pörkölt már nem főződik meg, mert biza’ van bajunk. Vagyis éppen az a bajunk hogy nincs bajunk, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve, cseppet lerészegedve.

Este megérkezik a barátnő pasija, a barátnő még velünk kijött, Fruzsinak meg jön a pajtás, a barátnőék kutyája. Négyen vagyunk, meg a két gyerek, és bitangjól érezzünk magunkat. Az ég csillagosabb, mint valaha, az erdőnek nyirkos, ősz szaga van – bent meg pattog a tűz. Isteni. A Tokaji Aranyfürt jól csúszik, az idő meg szalad, a kutyák alszanak, mi meg megyünk terepjárózni. Az éjszaka közepén, a Bakony mélyén, egy öreg „Micsubicsivel”, aki rendes nevén Micu, krosszozunk, játszunk, röhögünk, mint hülyegyerekek a hullámvasúton, és ha meghalnánk, akkor vidáman tennénk.

Aztán a tanyára érve a jó levegőtől, az adrenalin utáni nyugitól, és az altató bortól úgy alszunk, mint a csecsemők. A kutyák horkolnak, éjjel fel kell kelni, rakni a tűzre, reggel meg ki kell támolyogni, mert mindjárt itt a nép. Pöstiek, gyünnek vidékre tobzódni.

Zsíroskenyeret, szalonnát nekik, hagymát reggelire, töményre alapozva, borral-sörrel. Mire elkezdődne a játék, már vigyorognak, mint az alma a fán, lőnek ezek mindent, és röhögnek, mint a fakutyák. Ez ebek ujjonganak, nem lehet bírni velük, tiszta pannon-fíling. Az ebéd szépen lassan készül, közben még jönnek haverok, meg az ember. Én nem érek rá, mert mosogatni kell, meg etetni a népet, kavarni a bográcsban a cuccot. Aztán ember hazamegy, én szeretlek, meg te is, az van, de csak mondjuk, mert az jó. Mert ott kint, a tanyán minden annyira jó, és annyira egyszerű.

Aztán leszáll az est, játék vége, a pösti népek egy része haza, a másik ott alszik velünk, parasztágyban, dunyhával, ahogy azt illik. De előtte még elfogy egy tálca sör, meg lezajlik egy ektivitiparti. Mindenki ittas, férfiak a nőstények ellen. Az ember-fajták gyanúsan elhúznak, pedig ez tipikusan csajos játék. Aztán mikor kezdünk figyelni, kiderül, hogy sem a pontszám, sem a megoldás nem stimmel, mert pont annyit ér a megfejtés, amennyit lépniük kell, és pont az a kitalálnivaló, amit az első kan kimond. Persze ők nem csalnak, csak nyernek.

Szépen lassan mindenki kidől, én hármaskával egy sátorba szorulok, egy dunyha alá, büdösen, mocskosan, de nem álmosan. Mire elaludnánk, kelni kell, mert menni kell haza. A statisztika jó, három törött szék, egy ripitya tányér, négy tálca sör, nyolc üveg bor, sok pálinka, jéger, Beherovka, viszki. Némi fejfájás, két boldog kutya, meg négy hulla fáradt ember.

Hazaérve, kaki, tusolás, kaja, alvás. Ember sehol, mikor hazaér, akkor is csak morogni tud. De engem nem zavar, meg Fruzsit sem, mert alszunk folyamatosan, és mindketten nagyon szépeket álmodunk. A híradó alatt kimegyünk inkább sétálni, mert a világ gondja most kit érdekel? A lelkünk egy darabja a tanyán maradt…

De ez már egy másik történet…