Mészáros Gyula erdőmérnök 2001-ben megjelent „Forradalom és szabadságharc Veszprémben 1956” című könyve a tényekre, dokumentumokra, visszaemlékezésekre alapozva fest valós képet arról, mi is történt városunkban 49 évvel ezelőtt. Az újabb köteteken dolgozó profi „hobbitörténészt” a munka folyamatáról, a terveiről és ’56-hoz kapcsolódó személyes véleményéről kérdeztük.

Index: – Mennyi ideig tartott a munka, a könyv megírása?

Mészáros Gyula: – Mindjárt a forradalom után elkezdtem gyűjteni a különböző eseményekről szóló dokumentumokat, így végeredményében az ’56-os eseményekkel kapcsolatos kutatásom folyamatosnak tekinthető. A Veszprémről szóló könyvem elkészítése 12 évig tartott, közvetlenül 1989 után vágtam bele.

Index: – Hozzá lehetett férni az anyagokhoz?

MGy: – 1989 után igen, ráadásul dr. Markó György jóvoltából a Brusznyai-per iratait szinte elsőként kaphattam kézbe. Igyekeztem minden fellelhető anyagot megtalálni: állambiztonsági feljegyzéseket, a Párttörténeti Intézet dokumentumait. Talán a legnagyobb problémát a veszprémi pártanyag kutatása jelentette, mert azt még a mai napig nem rendezték. Ha a jövőben elvégzik ezt a munkát, akkor nagyon sok érdekes dokumentumhoz tudunk majd hozzájutni. Épp ezért – szerintem – a veszprémi levéltár egyik legfontosabb feladata, hogy az 50. évfordulóra ezeket ez iratokat rendszerezze.

Index: – Sok visszaemlékezés található a könyvben, ám egy részük esetében sem a visszaemlékezők, sem az elmondott történetekben szereplők sincsenek megnevezve. Ez minek tudható be?

MGy: – A rendszerváltozás után sok beszélgetést, visszaemlékezést vettem fel magnóra, és érződött rajtuk az elmúlt negyven év hordaléka – a félelem, a titkolózás, a fenyegetettség. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen a megszólalók többsége olyan sebet kapott, amely még mindig nem gyógyult be, s ennek hatására nehezen nyilvánultak meg. Emellett fontos kiemelnem, hogy a könyv nem a bosszú, hanem a feltárás könyve.

Index: – Mondhatjuk, hogy Veszprémben az ’56-os események békésen zajlottak le - egészen az orosz megszállásig, a vár ostromáig?

MGy: – Teljesen békésen, egy pofon sem csattant el – de így történt mindenütt az országban. Ami provokáció lezajlott, amögött az ÁVH és a hatalom állt. Egy forradalom, egy teljes rendszerváltás ment végbe békésen, csakúgy, mint 1989-ben. Bizonyos mértékig ez nemzeti sajátosságnak is tekinthető, gondoljunk például 1848-ra, akkor is csak a nemzetiségi vidékeken történtek atrocitások

Index: – Ön szerint megfelelő helyet, szerepet tölt be 1956 életünkben és ünnepeink sorában?

MGy: – Úgy látom, hogy nem. Talán az unokáink majd méltóképpen tudják megünnepelni az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, talán ők megfelelően fogják értékelni az eseményeket – mint ahogy 1848-at is az unokák rakták a helyére. A történelemben ez így szokott történni. A könyv azért is született, mert a történetírásnak mindig nagy problémája, hogy csak írásbeli forrásokra támaszkodik, a szóbeli információkra kevésbé. Persze mind a két esetben lehet hazudni… Ahogy nem lehetett kibeszélni a II. világháborút és az oroszok bejövetelét – Veszprém megyében kb. 300 ártatlan embert lőttek agyon a szovjet katonák –, úgy nem lehetett ’56-ról sem beszélni. A célom az volt, hogy az utolsó pillanatban még megszólaltassam a résztvevőket, az élő tanúkat. Most már nem lehetne megtenni ezt, hiszen a POFOSZ (Magyar Politikai Foglyok Szövetsége) tagjainak 85 százaléka meghalt az elmúlt 15 évben.

Index: – Tovább dolgozik ezen a témán?

MGy: – Már befejeztem a pápai 1956-os eseményekkel foglalkozó kötetet, most rendszerezem a zirci járás eseményeit, és ha feleségem továbbra is segítő támaszom marad, akkor a veszprémi megtorlásokat is szeretném feldolgozni. Például azoknak a diákoknak, kislányoknak a történetét, akik maguk (vagy a szüleik) részt vettek az eseményekben, és ezért kizárták őket az iskolájukból. Az anyag megvan, csak egybe kell gyúrni. Sok interjú és hosszas levéltári kutatás áll mindemögött – s nagyon fontos, hogy mindenről fellehetők az iratok. Az elmúlt rendszer a bürokraták rendszere is volt, így mindenről készítettek hivatalos anyagot, több példányban, és nem mindegyiket semmisítették meg. A dokumentumok egy részét 1989-ben, már a rendszerváltás után tüntették el, de azért különböző helyen előkerülnek.

Index: – Mi a legmeghatározóbb személyes élménye 1956-tal kapcsolatban?

MGy: – Az, hogy azoknak, akik részt vettek benne, volt erejük a fegyverekkel szembeszállni. Ezt sokan nem értik meg, pedig hatalmas lelkierő kellett ahhoz, hogy legyőzzék a félelmüket. Várpalotán, amikor a párt egyik helyi vezetője pisztollyal hadonászott, egy bányász odament hozzá, széthúzta az ingét, a mellére mutatott és azt mondta: Ide lőj, te piszok! A mozdulat önmagáért beszél.

Index: – Ön szerint szabad átaktuálpolitizálni az ’56-os eseményeket?

MGy: – A politika olyan, mint a levegő, nélküle élni nem lehet. De tudni kell azt, hogy meddig lehet elmenni, mit lehet vállalni, és mit nem. Én becsülöm azokat az embereket, akik vállalták a bűneiket és tévedéseiket. Fontos dolgot mondok! Papp János a veszprémi párttagok nevében kérte dr. Brusznyai Árpád kivégzését. A tizennégy év alatt nem volt Veszprémben olyan politikai vezető, aki a veszprémiek nevében ettől elhatárolódott volna. Amíg ezek a gesztusok nem következnek be, addig az árokra még egy palló sincs fektetve.