"Egyszerű boldogság"

Hazaszeretet versben és zenében

Koncerttel egybekötött könyvbemutatót tartott múlt hét csütörtök este a Petőfi Színházban a Kaláka együttes. A bemutatott Kaláka-Kányádi kötet a „Hangzó Helikon” sorozat tagja, és az esten megjelent a költő, Kányádi Sándor is.

Bevallom, indulás előtt nem sok mindent tudtam Kányádiról és a Kalákáról. Egy erdélyi költő, akinek már olvastam néhány versét. Egy zenekar, amely sok megzenésített verset ad elő – egyszóval kíváncsi voltam az estre. A színházban jó hangulat fogadott, a nagyterem tele volt – az óvodásoktól az idősekig minden korosztály képviseltette magát. A koncert első felében nagyrészt a kötetben szereplő verseket adta elő a zenekar, majd később hallhattunk – századik születési évfordulójuk alkalmából – József Attila és Tamkó Sirató Károly költeményeket is. Kányádi szavaival élve: a zenészek „kimuzsikálták a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, „szív-némaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot.” A nagybőgő és a gitár mellett megszólalt a furulya, a citera, a doromb, a hegedű és a cselló is. A hangszerbeli sokszínűséget fokozták a néhol megjelenő latinos dallamok – mintha a költő „Dél keresztje alatt” című versének gondolata fogalmazódott volna meg zenében: „Más a dallam egy a nóta.”

A Kaláka finoman ötvözi a magyar költészetet és népzenét más népek muzsikájával. Remekül teszik azt, amit csinálnak: igazi örömzenét játszanak. Talán épp ennek tudható be, hogy a hallgatót átjárja egy napjainkban szokatlan érzés, az „egyszerű boldogság”, amelyet a zene és az emberek közvetlensége, kedvessége vált ki.

Az est első felének végén lépett először a színpadra Kányádi Sándor – az ősz hajú, mosolygó szemű öregúr, akit mindenki az első percben megszeret. A nézőtéren ülők érdeklődve hallgatták, mikor a finnugor nyelvcsalád népeiről és a tőlük szerzett tapasztalatairól beszélt, valamint előadta néhány költeményét. A 76 éves, Erdélyből, Hargita megyéből származó költő lírájában jelentős szerepet játszik a haza és a magyarság szeretete – s ez tükröződött is az esten hallott versekben.

A második részben a négy zenész a közönséget is bevonta az éneklésbe egy dal erejéig. Rövidebb és hosszabb, vidám és még vidámabb, gyerekeknek és felnőtteknek szóló dalok követték egymást. A jó hangulatot „Sanyi bácsi” ismételt megjelenése csak fokozta, aki kedves és humoros stílusában a proletár-költészetről és terveiről beszélt. Kányádi három (Budapesten, Sopronban és Székelyudvarhelyen), Benedek Elek emlékére állított kút építését tervezi, és mindent megtesz azért, hogy megépüljön a fővárosban a Magyar Mese Múzeum.

A koncert a tervezettnél hosszabbra sikerült, ám ezt senki sem bánta: a közönség állva tapsolta vissza a zenekart egy ráadásra. Én pedig arra gondoltam, mennyire igaza volt annak az orosz diáklánynak, aki azt mondta Kányádinak: „Sándor bácsi, tessék még szép magyar verseket írni!”

-lb-

Rovat: