A Pannon Várszínház pénteki nyilvános főpróbájáig sosem láttam a Képzelt riportot, mert bevallom, szándékosan kerültem a zenés színház előadásait, és azt hiszem, ez így is marad. Persze – mivel Magyarországon élek – azt én sem úszhattam meg, hogy ne fújjam kívülről a Popfesztivál slágereit. Déry Tibor regényéből ütős kis musical született, ami főleg Presser Gábornak és Adamis Annának köszönhető – ők ketten felelősek a darab dalaiért, de hát ezt úgyis mindenki tudja.

A szerzőként feltüntetett nevek másik két viselőjét már kevésbé dicsérhetnénk agyon, mert bár a téma – a fiatalok világfájdalma – telitalálat, a regény története és annak színpadi változata önmagában nem szavatolta volna a darab több mint harminc éves töretlen sikerét.

A maradandóság titka jelen esetben tehát biztosan nem a történetben keresendő, mert az eléggé soványka. József, idősödő amerikás magyar, elszökött feleségét keresi egy popfesztiválon, ahol mindenki totál készen van (a darabbéli retro-szlenget idézve: „le van robbanva”), mert a világ annyira hűde rossz, hogy csak a drog meg a pia meg a szex segíthet, hogy legalább egy kis időre jó legyen. Kallódni készülő fiatalok, társadalomból kivonult, züllött woodstock-arcok között vezet a férfi útja. Pokolbéli sétája közben, miként azt Dante cselekedte volt, találkozik néhány elveszett lélekkel, akik beavatják őt – s vele minket – abba, miért szúrnak, miért szívnak, miért fetrengenek a mocsokban. József végül megtalálja feleségét, ám egy késes pasas a tömegből hátba szúrja. Hogy ki az, és miért tesz ilyet, nem derült ki.

Ám, ahogy elnéztem, nem is ez itt a lényeg, hanem az „Életérzés”. A helyét mindenki keresi a világban, a társadalom tele van csúnya anomáliákkal, privát történelmünk pedig tragédiákkal, így mindenki talál egy-két refrént vagy alakot, amivel vagy akivel azonosulni tud.

Ezt azonban – érzésem szerint – a dalok önmagukban is képesek elintézni, ezért olyan jó dalok is ők. Miattuk nehéz ez a musical. Erős mondandó és pontos célok kellenek, hogy a slágerek ne nyomják el a darabot; fenyegető a veszély, hogy a Képzelt riportból zenés-táncos est születik, és nem színház.

A Pannon Várszínház Popfesztiválja nem menekült meg ettől. Az előadás illusztrálja szöveget, a színpadi történés nem emelkedik el attól, ami elhangzik. A darab nem kap sajátos jelentést a rendezőtől, s így számomra értelmét veszti az előadás. Minden akkor és ott történik, ahová és ahogyan írva van. Az alakok közhelyesek, a helyzetek ötlettelenek, a képek hidegek és távolságtartóak, nem merészkednek a problémák mélyére. A heroinista egyik kezén szíjjal, a másikban fecskendővel fetreng egy padon. A rock-koncerten megy az őrült pogó, mindenki sikít, és ruhadarabokat dobál az emelvényre. A biztonsági őrök fekete bőrcuccban vannak, és „naggyon durvák.” Egyszerű leszek: ez így unalmas. A sablonok nem hozzák közel hozzám a felvetett problémákat, konzervhippik hatására nem kezdek el gondolkodni.

Pedig szegény színészek mindent beleadnak, talán kicsit többet is, mint kéne. Kevesebb fetrengés és visszafogottabb szenvedés pontosabbá tehetné az alakokat, de a Pannon Várszínházban ezen már fenn sem akadok nagyon. A közönség reakcióján pedig – néhány év Veszprém után – már végképp nem csodálkozom. A legripacsabb szereplők most is elnyerik méltó jutalmukat: vastapsot az előadás végén. Egyből meg is fogadtam: ha egyszer valaha zajos sikerem lesz, el fogok gondolkodni azon, vajon mit csinálok rosszul.

Az előadás így engem nem is nagyon kötött le, kivételt képez ez alól a popfesztivál tömegét alakító, mintegy harminc középiskolás és egyetemista fiatal. Ritkán látni ilyen színpadi fegyelmet és koncentrált munkát a városban. Külön elismerés jár azoknak, akik minderre megtanították őket.

Szabad perceimben volt időm körülnézni a zsúfolt nézőtéren. Figyelni kezdtem az előttem ülő középkorú, öltönyös, kiskosztümös házaspárt. Egy-egy sláger első taktusainál egymásra néztek, és megszorították egymás kezét. Próbáltam elképzelni, milyenek lehettek 1973-ban, amikor az LGT élőben kísérte a Popfesztivált a Vígszínház előadásain. Talán ők is ugyanerre gondoltak: saját belső mozijukat nézték a hetvenes évekről.