Már megint évforduló, már megint rendezvénysorozat. Most a változatosság kedvéért az önkormányzatiság 15. szülinapját ünnepeljük – egyébiránt nagyon helyesen, mivel egy alapvető demokratikus fordulatról van itt szó, még akkor is, ha (egyéb fordulatainkhoz hasonlóan) ezt is csak kicsit kelletlenül, amolyan tessék-lássék módon tettük meg.

A modern demokrácia egyik legfontosabb alapelve a szubszidiaritás eszménye. Ezt nagyjából a „helyi hatású döntések szülessenek meg helyben” elveként fordíthatjuk át magyarra, vagy ezzel a szóval: önkormányzatiság. Az embereknek legyen meg a joga és lehetősége arra, hogy az őket közvetlenül érintő döntések helyben, az általuk választott testületen keresztül történhessenek.

Persze az önkormányzatiságra hajazó intézmények régóta léteztek nálunk is (v.ö. városi és megyei tanács), de a demokrácia hiányzott a rendszerből – miért éppen helyi szinten lett volna, ha országos szinten sem létezett? Arról nem is beszélve, hogy az igazán fontos eldőlnivalók mindig központi szinten dőltek el…

És itt el is érkeztünk az önkormányzati eszme problémájának egyik állomásához, ugyanis kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy az európai államszervezetek történelmileg felülről szerveződőek. Ez azt jelenti, hogy sokáig a központi hatalom szervezte az állam különböző szintjeit, vagy kezdeményezte azok szerveződését. Szemben teszemazt az Egyesült Államokkal, melynek történelme éppen azzal vette kezdetét, hogy a gyarmatok lerázták magukkal a központi hatalom, a brit birodalom igáját. Innentől kezdve az USA államszervezeti alulról szerveződött meg, gyakorlatilag a helyi önkormányzatoktól kiindulva.

Ilyen szempontból történelmi hátrányban vagyunk tehát, nem állítható, hogy vérünkben lenne az önkormányzatiság. Ennek egyik jele az is, hogy minden terv és (valaha megfogalmazódott) szándék ellenére az önkormányzatok soha nem részesültek akkora szeletben az állami költségvetésből, ami az igazi önállósághoz elegendő lett volna – és különösen igaz ez a kistelepülésekre. A központilag meghatározott feladatok ellátásához még csak-csak, de esetleg helyileg specifikus területek bevonásához már aligha elegendő a jelenlegi támogatás mértéke.

Persze erre is van válasz: tessék helyi adókat bevezetni, vagy azok mértékét felemelni! Akkor nyilván több pénz lenne, csak az nem világos, ki gondolja ezt valóban komolyan a mai magyar valóságban…

Másik probléma a pártok túlzottan meghatározó szerepe a helyi politikában, ami viszont inkább a nagyobb városokra jellemző. A pártpolitizálás alapvetően az országos ügyek intézéséhez megfelelő, helyi szinten az ideológiai beállítottságnál sokkal fontosabb kellene hogy legyen az együttműködés, a kompromisszumkészség, a kölcsönös jó szándék. Ezt persze nem zárná ki feltétlenül a képviselők pártszínekben való megjelenése, de ma Magyarországon tudjuk, hogy a gyakorlat ezt mutatja.

Eltelt hát az első 15 év, sok szép eredménnyel büszkélkedhetünk, de kudarcaink száma sem csekély. Ezen a téren is van miben fejlődnünk, hogy elmondhassuk: na, most tényleg megvalósult a szubszidiaritás Magyarországon, Veszprémben.