Különleges tárlat tanúi lehettek azok, akik a napokban betértek a Petőfi Színház „A létező Buddha” című kiállítására. Kohun Otsuka japán szobrászművésznő fából készült szobrai és domborművei rövid időre a távol-keleti bölcsesség derűjét hozták el a városba.

Bár mostanában egyre divatosabb a távol-keleti kultúra Európában, mégis az a gyanúm, a magyar átlagpolgár - így magam is - roppant kevés ismerettel rendelkezhet a japán képzőművészetről. A buddhizmus helyzete ebből a szempontból valamivel jobb, hiszen a huszadik század atomizált civilizációjában növekvő népszerűségre tett szert, s az utóbbi évtizedekben igen sok híres értelmiségi, neves művész vált elkötelezett követőjévé. Filmek és könyvek tömege jelenik meg napról napra a buddhizmussal kapcsolatban, s bár legtöbbjük a giccs határát súrolja, Buddha népszerűsége vitathatatlan. Ennek talán nemcsak a bölcs, derűs nyugalomra szomjazó nyugati lélek lehet az oka, hanem az is, hogy kevésbé fenyegető lény a zsidó-keresztény vallás totalitárius, büntető és parancsoló isteneinél. Kohun Otsuka kiállítása a nagy múltú japán képzőművészet és e népszerű vallás, vagy inkább létfilozófia szerencsés találkozása.

Az indiai eredetű buddhizmus a kínai kultúra elemeivel gazdagodva az i. sz. 6. században jutott el Japánba. A buddhista világkép és művészet erősen befolyásolta a japán kultúra fejlődését, értékei beépültek a japánok életébe. A buddhizmus ma is eleven vallás Japánban, művészeti emlékei nagy gazdagságban maradtak fenn évszázadok óta.

Kohun Otsuka műveinek nagy hányada is Buddha-ábrázolásokból áll. A kiállítás centrumában egy tekintélyes méretű Buddha-oltár helyezkedett el, körülötte azonban többnyire kisebb szobrocskák sorakoztak, s lehetett látni néhány szép domborművet is. Amikor ránéztem a művekre, máris feltűnt a feltűnően finom famegmunkálás. Az apró tárgyak kivitelezésében úttörő japán kézügyesség közismert, ezek a minden porcikájukban derűt sugárzó alkotások azonban sokkal nagyobb élményt jelentettek bármely napjainkban látható miniatűr technikai csodánál. Az volt az érzésem, hogy egy igaz Buddha-szentélyben járok, ahol még az élet őseredeti alapképlete, a természetben való otthon-levés ölt testet. Különösen a tárgyak faanyaga, és persze a jól ismert, földöntúli bölcsességet hordozó Buddha-mosoly keltette bennem ezt a benyomást.

Ha nagy hatású kiállításon időz az ember, általában egyfajta lelki megújulással lép ki a külvilágra. A japán szobrászművésznő tárlata különösen üdítően hatott stresszes urbánus közérzetünkre.