Szerelem az asztalon

Az évad első bemutatója a Petőfi Színházban

A „Minden egér szereti a sajtot” a nagy, klasszikus, szerelmi történet gyerekmese-változata. Rómeó és Júlia konyhanyelven vall szerelmet csészék, darálók és gigantikus ementáli sajtok között; egéralakban.

A régi történet mai változata ez, átültetve egy olyan világba, melynek alakjai és helyzetei ismerősek a mai gyerekek számára. A „Minden egér…” olyan embertípusokat és konfliktusokat vonultat fel, melyekkel bármelyik kis néző találkozhat maga körül, s egy ilyen darabból akár jó gyerekelőadás is születhet.

A veszprémi színpadi változat jeleneteiből azonban hiányzik a középpont. Az állandó rohangálásban gyakran elsikkadnak a lényeges dolgok. A fontos mondatok nem kapnak súlyt, az előadás nem hagy elegendő időt arra, hogy rögzüljenek a sorsdöntő pillanatok.

A szereplők folyamatosan esnek-kelnek és kiabálnak. Márton, a szürkeegér papa jellegzetes antréja a küszöbön való átzuhanás, az egérasszonyságok közti perlekedéseket gyakori seggreesések tarkítják, a Macskamágus által kiváltott pánikot pedig a jó öreg „szaladjunk egymásnak menekülés közben” koreográfiái próbálják jelezni.

Börleszkszerű részletek ezek, de csak halovány másai annak. Az igazi börleszk könnyednek tűnő szerencsétlenkedései mögött elképesztő pontosság és a virtuozitás rejlik. Az első nélkül a színész nem éli túl a jelenetet, a második nélkül pedig a közönség nem szórakozik eléggé, mert nem hiszi el a játékot. A „Minden egér…” előadásában biztonsági fenékreesésekkel találkozunk, minden nagy bukta kicsit műanyag.

A szereplők mozgása és játéka mindvégig a némafilmek stílusát idézi, de a fiatal nézők szívéhez és eszéhez nem biztos, hogy a túlzott gesztusok és erőteljes rippantások vezetik el az előadást.

Talán a színészeknek is könnyebb dolguk lett volna, ha nem kellett volna operettes alakokat játszaniuk. Bizonyítják ezt az olyan hihető pillanatok, mint a Benczédi Sándor által alakított fehéregér papa családfős újságolvasása, vagy a két fiatal - Soma (Deme Róbert) és Fruzsina (Főző Ditta) - szerelmes egymásra nézései.

A sok felesleges történés és erőlködés miatt elcsúsznak a hangsúlyok. Jó alakítás lenne például a bölcs Zakariás, de Háromszéki Péter tehetsége inkább a Macskamágus szerepében érvényesül igazán. A kerettörténet öreg verklisének helyzetét ugyanis szinte teljesen ellehetetleníti a Papagáj sokszor érthetetlen rikácsolása, és a verkli körüli állandó sürgés-forgás. A jelenetet „szétmozogják” a szereplők, pedig nem más, mint a Tanulság hangzik el benne.

A Macskamágus megjelenéseit nemcsak a színészi játék, hanem a színpadi fogalmazás pontossága is kiemeli a többi közül. Kellő hangsúlyt kap a kérdés: „Mitől vagyok az, aki?”, s a kétségbeesett a fiatal egerek színeváltozása látványnak sem utolsó.

Az előadás szép pillanatai ezek, s a jól sikerült jelenetek erejét a közönség is érzi. Ha egy nézőtérnyi gyerek üvölti az egérgyerekeknek, hogy „Ott van mögötted!”, a kritikusnak se nagyon van kedve kukacoskodni.

Az előadás nagy erénye a díszlet, mely Nagy Viktória munkája. A játéktér egy asztal hatalmas sajtokkal és monumentális konyhai eszközökkel, amelyek között valóban egérnyinek tűnik minden színész. A darálóból kicsüngő óriás sajtfonal-hinta pedig megmelengeti még a legzordabb néző szívét is.

Ahol a rendező – Harangi Mária – bízott a történetben, az alakokban, a megírt helyzetek igazságában, s nem utolsó sorban a gyerekekben – akiket nem biztos, hogy csak a rossz gyerekszínházi manírkészlettel lehet megszólítani –, ott működött az előadás.

Rovat: