„Van egy ház New Orleans-ban, a felkelő nap háza…” Bocsánat a hevenyészett magyarításért, de valahogy így kezdődik az Animals együttes örökbecsű slágere, „A felkelő nap háza”. Mostanában persze New Orleans nevéről egyáltalán nem a zene jut eszünkbe (pedig a blues bölcsőjéről és fellegváráról lenne szó), meg nem is a felkelő nap. Sőt nagyon úgy tűnik, hogy a város napja leáldozott, méghozzá a lehető legtragikusabb körülmények között.

Vannak városok, melyek örök szimbiózisban és egyben küzdelemben élnek a vízzel, amely (mint minden őselem) alapvető szükséglete létezésünknek, ugyanakkor pusztító ellenségünk is tud lenni. A Mississippi partján fekvő város, „a jazz városa” mégsem erről volt eddig ismert számunkra. Mi nem tudtunk a várost fenyegető veszélyről, de – mint azóta kiderült – az ott élők és az amerikai kormányzat igen.

Azóta is ezen rágódunk jónéhányan. Olyat már látott a világ, hogy a természet erői legyőzték az embert, és egész városokat tüntettek el a föld színéről, de azt nem gondoltuk volna, hogy a világ egyik legfejlettebbnek tartott demokráciájában ilyesmi ÍGY történhet meg. New Orleans pusztulása még csak nem is az előrelátás, a modern technika csődje, hiszen ma már tudjuk, hogy a katasztrófát többen előre jelezték. Mégis hiányzott az akarat a tragédia megelőzésére, illetve, amikor az már elkerülhetetlen volt, egyáltalán nem történt meg „minden emberileg lehetséges” a károk csökkentésére.

Sok tízezer ember rekedt az elárasztott városban, akik segítségre vártak volna, de ehelyett Irakban megedződött fegyvereseket kaptak. Kellett a rendfenntartás, hiszen fosztogatott a csőcselék… Igen, megőrültek és lealjasultak a túlélők, bár korántsem hiszem, hogy ez mindnyájukra igaz lenne. Mindegy, a problémát orvosolni kell valahogy: ha már előzetes mentéssel nem ment, hát maradtak a fegyveres erők (de legalább Bush mindenért vállalja a felelősséget – iszonyatosan megnyugtató lehet ez most a városban tartózkodók számára).

New Orleans esete (bár úgy tűnhet, nem több mint egy távoli híradás, egy jó híradóssztori, aminek külön „bájt” ad, hogy izgulhatunk az uszkve háromszáz magyar származású városlakóért) több közvetlen üzenetet is hordoz a számunkra, amiket jobb mostantól fogva észben tartanunk. Évről-évre sikerül meglepődnünk különböző folyóink áradásain, meg a mindenféle természeti csapásokon, amik sújtanak bennünket. Hurrikánunk ugyan még nincs, de jó lenne, ha időben átgondolnánk, nem kellene-e többet foglalkozni az ilyen típusú károk megelőzésével, mint az utólagos kármentéssel. Ahogy a példa mutatja: az, hogy a világ „szerencsésebb feléhez” kezdünk tartozni, még nem jelenti, hogy semmi vész nem sújthat bennünket.

Emellett azt is megtanulhattuk, hogy egy ország nem gazdagabb, mint a benne élő legszegényebb polgár. Ha elfelejtjük a társadalmi szolidaritást, ha vannak olyanok, akiket másodrangú emberekként, „csőcselékként” kezelünk, akkor azok bizony adott helyzetben azzá is fognak válni. És ezzel kapcsolatban aztán végképp nem működik a kármentés, mindig és mindenhol segítenünk kell egymásnak, hogy minden helyzetben emberek maradhassunk (igen, adott esetben még a szomszédainknak is!).

Az Animals (Állatok) együttes tagjainak, mikor nevet választottak, valószínűleg nem az önmagukból kivetkőzött, elállatiasodott, fosztogató ösztönlények jártak az eszükben, amikké az ember válni tud, ha lehetőséget adunk rá. Nem erre gondoltak – nekem most mégis ez jut eszembe…