Nekem a könyvtár az egyetlen biztos pont a világban, apró sziget, amely jóleső csendjével ideiglenes menekvést nyújt az emberi társadalom lármájából. Ha megérkezem egy városba, első utam általában a helyi könyvtárba vezet – a nevezetességek és műemlékek helyett. Az „Amerikai kuckó” kapcsán most rövid beszámoló következik a veszprémi könyvtár pillanatnyi állapotáról.

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár akár a város legnagyobb büszkesége, professzionális intézménye is lehetne. Külleme impozáns, belseje ízléses berendezésű, három emeleten fogadja olvasóit, és most még egy új kultúrsarok is nyílt benne. Szép kezdeményezés, haladó szellemű projekt.

Az „Amerikai kuckók” az USA külügyminisztériuma által jönnek létre 2000 óta 30 országban, világszerte. Céljuk, hogy az amerikai kultúráról és történelemről, illetve az időszerű eseményekről tájékoztassák a látogatókat. Partnerségi alapon, regionális központokként működnek, s amerikai tárgyú könyveket, videókat, CD-ket kínálnak a látogatóknak. Nagyjából ennyit lehet tudni róla egy szórólapról – a saját bőrömön nem tapasztaltam, bejutni ugyanis nem tudtam. Az egyik könyvtáros hölgy pénteken délután rendkívül kedvesen felvilágosított, hogy a kuckóban dolgozó kolléga épp külföldön tartózkodik, így sajnos legközelebb csak hétfőn lesz újra elérhető a szolgáltatás. Az „Amerikai kuckó” ettől függetlenül véleményem szerint dicsérendő vállalkozás, örülnék neki, ha könyvtárunkat minden tekintetben ez a progresszív korszerűség jellemezné.

Most úgy fogok beszélni a tapasztalataimról, mint egy oda hetente többször is ellátogató, lelkes olvasó, aki kultiválja a könyvtár szellemiségét, aki Borges misztikus bibliofíliáján nevelkedett, és két éven át maga is könyvtárosként tengette mindennapjait – sajnos nem Veszprémben.

Rögtön az elején kijelenthetem: az EKMK ellátja a rá bízott feladatokat, működőképes intézmény, számomra tényleg az egyetlen hely a városban, ahol igazán jól érzem magam, éppen ezért bosszant néhány apróság, amiben talán még fejlődnie kellene. Tudom persze, sok esetben a gondok mögött költségvetési problémák húzódnak meg, de mivel nem ismerhetem a konkrét okokat, kénytelen vagyok beérni a felmerülő kérdésekkel.

Kezdeném rögtön a nyitva tartással, ami a pénteki élményre visszautalva állandó probléma számomra. Részben nem értem, hogy a szerdai napon a könyvtár miért tart zárva. Így spórolnak az árammal? És ha igen, miért épp a hét közepén, szerdán? A nyári másfél hónapos zárva tartást sem vártam egy megyei könyvtártól, pláne azzal kiegészítve, hogy az utolsó hetekben végül még szombaton sem nyitottak ki. Ennél is súlyosabb probléma számomra a könyvállomány helyzete.

Az új könyvek rendszertelenül és esetlegesen érkeznek, néha hónapokig kell várnom egy-egy kiadványra, és sohasem biztos a megérkezésük, a kortárs irodalom jelenléte nagyon erőtlen, neves magyar íróink művei hiányoznak a polcokról, a klasszikus olvasmányok friss kiadásait ritkán szerzik be, az olvasótermi anyag alig bővül, az utóbbi években megjelent lexikonok és kézikönyvek komoly hiányát tapasztaltam. A szaktájékoztatás megfelelő, ám a kölcsönzés tempója rendkívül lassú. Egy vonalkód cseréje hajdani munkahelyemen 1 percet vett igénybe, tehát technikailag gyors aktusnak mondható, itt azonban olykor mégis bő negyedórát kell várni arra, míg végre megkapom a könyvet.

Aztán van még az ún. könyvtári erkölcsrendészet. Bret Easton Ellis „Amerikai psycho” című regényét például a raktárból tudtam csak elkunyerálni, mindössze két hétre vihettem el, és amikor megkérdeztem, vajon mi az oka ennek a rejtélyes hercehurcának, azt a válasz kaptam: „morális megfontolások”. Sajnos, érteni véltem a kifejezést: Ellis műve a helyi könyvtár feketelistáján szerepel, szinte elrejtik az olvasók elől és csak külön kérésre bocsátják rendelkezésre, meglehetősen rövid időre, magyarán egyfajta cenzúra működik itt, Európában, Magyarországon, 2005-ben. Pedig hát ez is csak egy regény, mint a többi, amely az egész világon igen jelentős irodalomkritikai elismerésben részesült. Ezen az alapon Sade márki műveit, Aragontól az „Irene punciját”, de még egy rakás más „szennyet” is levehetnének a polcról, erkölcsi megfontolásokból. Persze könyvtárosként talán én sem adnám egy tizenéves diák kezébe, de a kereskedelmi csatornák vérözöne és obszcén valóságműsorai közepette éppen egy remek regénytől félteni a lakosságot, ókonzervatív tévedésre vall.

A felsoroltaktól függetlenül én mégis szeretem könyvtárunkat. Időről időre érdekes rendezvényeknek ad otthont, olykor szombatonként kulturális zsibvásárt tartanak, és ha elég kitartó vagyok, a keresett könyvek legalább felét sikerül megtalálnom. A médiatár is működik, idén tavasszal kapott egy kis lökést, számos új DVD-vel és CD-vel gyarapodott, és bár valószínűleg most egy ideig nem számíthatok a készlet bővülésére, legalább a törekvés jele megmutatkozik. És amint lehet, szemügyre veszem az Amerikai kuckót is.