E heti témánk a kritika – nem véletlenül, hiszen sokszor, sokféle módon kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy az Index Veszprém cikkei túlzottan is kritikus hangvételűek. Ezt némiképp cáfolni látszik Mérce rovatunk eddigi eredménye, hiszen a „Szokott Ön találkozni a helyi médiában igazi kritikával?” kérdésre csak a szavazók egyötöde válaszolt igennel. Persze a csapda a kérdésfeltevésben rejlik, hiszen mit is értünk azon, hogy „igazi kritika”?

A köznapi használatban a kritika egyértelműen negatív jelentésű szó, „kritizálni” annyit tesz, mint fölhívni valakinek a rossz döntéseire, rossz tulajdonságaira a figyelmet. Ha pozitívvá akarjuk ezt a jelentést változtatni, a szó elé kell tennünk az „építő” jelzőt, amitől ugyan nem változtat az eredeti, negatív irányultságon, de megjelenik egy új tényező, a jobbítás szándéka.

A kritika mint sajtóműfaj, ennél árnyaltabb fogalom, a véleményközlés egyik formája, tárgya általában valamilyen művészeti megnyilatkozás, célja a közönség véleményének formálása, megállapításainak (és ez nagyon fontos) szakmai alapokon kell nyugodnia. A művészeti megnyilatkozások az esetek túlnyomó többségében ismétlődő (pl. színházi előadás) vagy állandó (pl. festmény) jellegűek, így a kritika célja valóban lehet az, hogy a közönséget befolyásolja, hiszen van esélyük ugyanazzal találkozni, amiről a kritikus ír. Ugyanakkor a gyakori negatív megállapítások ellenére a kritika reklámértéke is magas, ezért van az, hogy a művészek többsége fogcsikorgatva bár, de mégis vitézen (sőt néha titkolt örömmel) fogadja az ilyen tárgyú írások megjelenését.

Eldönteni valamiről, hogy mennyire értékes, nagy felelősséggel járó feladat, éppen ezért szükséges a szakmai megalapozottság és az indoklás, de fontos azzal tisztában lenni, hogy a kritikában mindig a segítség szándékának kell dolgoznia: azt szeretnénk, ha legközelebb még jobb lenne… A dicshimnuszok zengése sokkal kevésbé segít az alkotónak a fejlődésben, bár jólesik olvasni, ugyanakkor az öncélú rosszindulat senkit nem segít semmiben.

És ezzel el is érkeztünk egy újabb érdekes fogalomhoz, a „kritikai attitűdhöz”. Bennem (a szerencsés tanárválasztás következtében) egyetemi tanulmányaim során tudatosult, hogy ez az értelmiségi gondolkodás velejárója, hogy semmit sem szabad fenntartások nélkül elfogadni, mindig meg kell próbálni a dolgok mögé tekinteni. Az Index Veszprém szellemisége alapvetően ilyen, éppen ezért ragadott annak idején engem is magával – annak ellenére, hogy soha nem éreztem késztetést az újságírásra. Ebben a mentalitásban természetesen jelen van a szubjektivitás – nem is veszélye, hanem ténye –, mindent csak magunkon keresztül tudunk látni és értelmezni. Talán valóban keveset írunk a pozitív dolgokról, de ez nem a fentebb emlegetett rosszindulatból fakad, hanem abból, hogy mindig még többet, még jobbat szeretnénk kihozni környezetünkből. A legnagyobb pozitívum, amit valószínűleg még soha nem mondtunk ki, hogy van miről írnunk – hiszen ez azt jelenti, hogy napról-napra, hétről-hétre történik valami városunkban.

Három kritikus ül a bolondokházában – ez lehetett volna az eszmefuttatás dürrenmatti bevezetője, és első ránézésre biztosan sokaknak tetszett volna is a gondolat. A Kritikusok persze mi lennénk, de hogy a bolondokháza micsoda, azt még végiggondolni sem merem, nemhogy leírni…